Januárban egy Lancia Thema segítette a CsodaVerda stábját

Idén is mosolyt kíván fakasztani a SportVerda és a CsodaVerda

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már HD minőségben, idén is hónapról hónapra jelentkezik a SportVerda és benne a CsodaVerda.

Nem fognak hiányt szenvedni idén sem a SportVerda adását megkedvelt TV-nézők. A Sport1, Sport2 és SportM adókon, immár HD minőségben látható autós műsor idén is hónapról hónapra jelentkezik, benne a CsodaVerda, alább januári számával látható műsorbetéttel. Utóbbi célja, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek arcára is mosolyt csaljon. Ez a januári szám esetén úgy néz ki, kipipálva, ezúttal egy Lancia Thema segítette benne a stábot.
Mosolyt persze nem csupán vendégei, hanem nézői arcára is kíván csalni a SportVerda, a még a napokban is ismételt (március 3-án, vasárnap 16 órakor a Sport2, március 4-én, hétfőn pontban délben a Sport1, 15:15-kor a Sport2, majd március 6-án, szerdán 19:30-kor a SportM adásán látható) februári számban egy vagány Jeep Wrangler és egy sportos Maserati Coupe, valamint egy takarékos Opel Astra Sedan is felfelé kívánja görbíteni a TV-készülék elé kerülők száját.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 06:34
    Permalink

    Kaller! Itt találsz róla némi teszt leírást!!
    http://www.autonavigator.hu/ujdonsag/itthon_a_lancia_thema_-_csakis_fenyuzoen_felszerelve-6316
    Egyébként én nem venném meg attól függetlenül, hogy én olasz autópárti vagyok mert ekkora böszmeséget még nem hordott a föld. Korcs keverék az egész. VM motors adja hozzá a motort, amerikai padlólemezre épül az egész. Azzal ,hogy más a műszerfal és a lámpa rajta meg lancia embléma van rajta attól még nem lesz vérbeli olasz autó. 1 korcs az egész. Ráadásul a VM motor nem 1 megbízható motorokat gyárt. Lásd 164-es alfa anno 2.5TD motorral, chevrolett lacetti 2.0crdi, Hyundai H1 kisbusz 2.5 stb…

  • 2017.10.30. at 06:34
    Permalink

    Értem , köszönöm a választ . Csak nem értem a vezérképviselet hozzáállását miből gondolják , hogy így bárki fog venni ilyen autót ismeretlenül ” vagy jó vagy nem jó alapon ” én világ életemben úgy vásároltam és úgy mentem új autót venni , hogy előtte elolvastam a teszt cikkeket és körbeérdeklődtem minden fórumon ahol az autót megtaláltam … mikre kell figyelni , hiábi- erényei , javították e azokat a negatív tapasztalatokat ha felmerültek a tesztelt autótípussal kapcsolatban vagy egyedi esetről lehetett szó … Véleményem szerint a mai világban ahol eltűntek Magyarországon a magánszemélyes autó vásárlók ” akiket meg érdekelne nem találnak róla értékelhető információt ” minden esélyt meg kellene ragadniuk arra hogy népszerűsítsék a termékeiket és ezzel adott esetben új vásárlokra tegyenek szert , mert valljuk be nem az a típus fogja a flotta eledások listáját vezetni … Nekem tetszik ez az autó és árban is elfogadható a németekhez képest bár kétség kívül egy bmw,merci,audi nagyobb pedigrével rendelkeznek , de soha nem azt néztem milyen jel van az autón hanem hogy a tudásához képest megéri e az árát … ha megéri megvettem , ha nem nem … üzenném a vezérképviseletnek gondolkozzanak el ezeken , egyébként tesztautót elvinni 10-15 km -es próba körre és az alapján vásárolni 3-4 évre 15-20 milliós autót nos hát kétséges dolog szerintem .

  • 2017.10.30. at 06:34
    Permalink

    Már az autó megjelenése óta várom , hogy valakinek eszébe jusson tesztelni ezt az autót , nem értem miért nem lehet ezt megtenni normálisan ha nálatok van az autó és miért kell bohóckodni vele … ??? kérjetek már egy nyamvadt tesztkocsit pár napra és menjetek vele 1000 km et aztán mondjátok el a tapasztalatot vele kapcsolatban . Az importőr sem lehet ennyire hanyag hogy nem biztosít legalább azoknak tesztelésre autót akik írnának róla vagy bemutathatnák ” ez INGYEN REKLÁM LENNE A TERMÉKNEK ” . Öszintén szólva lassan 2 éves az autó és még nem láttam értékelhető cikket az autó képességeiről , mit tud , fogyasztás, teljesítmény, használhatóság, stb !Nem gondolom azt hogy ennyire szar lenne a kocsi és ezért nem merik megkockázttani egy tartós tesztet , de már gondoltam erre is … Engem például érdekelne az autó éppen ebben a katagóriában nézelődök ” bmw5 , merci e ,audi a6 ” nyár – ősz környékén cserélem a mostani autómat és esetleg ez is szóba jöhetne persze csak az új ZF 8 sebességes váltóval de így hogy se tesztkocsi vidéki városokban sehól semelyik kereskedáésben se teszt cikk róla esélytelen lesz … azért meg nem fogok pestre utazni , hogy beleüljek és menjek vele 2 kört a lakótelepek körül … akkor marad a helybeli autószalonok fent említett 3 német prémium terméke közül az egyik.

Vélemény, hozzászólás?