Ez a Skoda a legjobban közlekedő családé lesz

Idén is Skodát kap a legügyesebben közlekedő család

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már lehet jelentkezni az idei Közlekedik a család, nem csupán vezetés-, hanem komplex közlekedéstechnikai vetélkedőre, a fődíj idén is egy Skoda Rapid.


Az elmúlt két évben Skoda Rapid Spaceback modellért szállhattak harcba a Közlekedik a család közlekedésbiztonsági vetélkedőn a családok, idén viszont egy ötajtós Skoda Rapid Family modellért indulhatnak. Azon a vetélkedőn, amit az ORFK Balesetmegelőzési Bizottság és az Autós Nagykoalíció hirdetett meg - először 6 évvel ezelőtt - a közlekedés érdekében.
Hirdetés

Ahogyan az nagyjából minden (nem káros) tevékenység esetén igaz, a közlekedésbiztonságról is elmondható, hogy nem lehet elég korán elkezdeni a vele való foglalkozást. Már az óvodai nevelésben meg kell(ene) jelennie, sőt, amint közterületen sétálunk gyerekünkkel, már a "szabályrendszer" szerint kell azt tegyük, hogy az gyakorlatilag ugyanúgy beivódhasson, mint a nyelv használata. A Közlekedik a család vetélkedőn minden olyan család indulhat, ahol legalább az egyik szülőnek van B kategóriás jogosítványa, illetve a családban van legalább egy gyerek, aki 6-17 év közötti. Jelentkezni a kozlekedikacsalad.hu weboldalon lehet, illetve a területi, megyei vagy fővárosi selejtezők helyszínen lehet, ahol a családok egy tesztlap kitöltése után autós és kerékpáros ügyességi feladatok, műszaki ismeretek és elsősegélynyújtás terén mérik össze majd felkészültségüket, majd a legjobbak jutnak tovább a döntőbe, amelyet 2018. június 23-án és 24-én, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében rendez meg az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság. A döntőn résztvevő 20 család egy-egy 30 000 forint értékű üzemanyag-utalványt és értékes ajándékcsomagot kap, ezen kívül a 2-20. helyezett család egy hosszú hétvégére szóló belföldi üdülést is nyer. A fődíj a már említett Skoda Rapid Family modell.
Április 30. és június 3. között az említett weboldalon online vetélkedőn is várja a közlekedőket, a Közlekedésbiztonsági ismeretek most üzemanyag-utalványt, hordozható Bluetooth hangszórót, Europ Assistance Autó SOS Bázis csomagot illetve Skoda ajándékcsomagot érhetnek. A játék végén a legjobban teljesítők között egy egyhetes Skoda tesztvezetést is kisorsolnak egy tank üzemanyaggal.
Idén nem csupán a családokat, hanem az iskolákat is díjazza a vetélkedő, az első három, legtöbb résztevővel rendelkező intézmény egymillió forint értékű iskolafelszerelésért indul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?