Igazán elegáns kiállítás nyílt a Ferrari Múzeumban!

Időtlen mesterművek a Ferrari Múzeum új kiállításán!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most igazi ritkaságokra vethetünk néhány pillantást Modenában – Ferrari rajongóknak különösen ajánlott az új kiállítás!

„Időtlen mesterművek” címmel nyílt meg a modenai Enzo Ferrari Múzeum új kiállítása, amiben a márka olyan ikonikus járműveit gyűjtötték össze, amely az olasz gyártó időtlen eleganciával felruházott autóit vonultatja fel. Mondhatni, hogy minden idők legelegánsabb kiállítását sikerült most bemutatnia az olasz márkának.
Hirdetés
Az Ágaskodó Paripa mindig is az örök időkre szóló szépséget próbálta ötvözni a funkcionalitással, a szenvedéllyel és a sebességgel. Ennélfogva a kiállításon olyan szépségeket lehet többek között megtekinteni, mint a valódi ritkaságnak számító Ferrari 250 GTO még 1962-ből, az 1954-es Ferrari 750 Monza, a Ferrari Monza SP1, vagy épp a Ferrari 500 TRC. És a felsorolás még korántsem teljes! A kiállítás koncepciója egyébként a felvonultatott autók mellett más szektorok „mesterműveit” is megjeleníti: például bútorokat, művészeti tárgyakat, elektromos berendezéseket, amikkel kontextusba helyezhető az adott autóhoz kapcsolódó korszak – nemcsak az autóipar, de a határokon átívelő történelem szempontjából is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?