Megépítették az Audi virtuális versenyautóját

Igazi autó épült az Audi játékba szánt virtuális gépéből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eredetileg kizárólag a Playstationre elérhető Gran Turismo 4 játék számára készült a virtuális Audi e-tron versenyautó, ám a római Formula E versenyhétvégén a valóságban is debütál.


Persze nem a mezőny tagjaként lép majd pályára a villanyhajtású e-tron. Az Audi az ügyfeleit és a vendégeit autóztatja majd vele, szóval más néven versenytaxiként üzemelhet. A maga nemében egyedülálló autó megtervezése és legyártása 11 hónapnyi munkát vett igénybe. Az Audi alkalmazottai természetesen együtt dolgoztak a Sony és a Polyphony Digital embereivel, akik a játékot fejlesztették.
Vision Gran Turismo modelleket egyébként nem csak az Audi tervezett. A Gran Turismo játék 15. születésnapjára hirdette ki a „fejlesztési versenyt” a Sony 2012-ben, amelynek hatására több autógyártó is megalkotta a saját futurisztikus versenyautó koncepcióját. A Polyphony Digital programozói pedig életre keltették őket a virtuális térben. Az Audi e-tronja viszont az első ezek közül, amelyik valódi versenypályán, teljesen üzemképes autóként is látható.
Hirdetés

Az autóban három villanymotor dolgozik, összesen 804 lóerővel, mind a négy kereket hajtva. A hatalmas erő, a 2,5 másodperces gyorsulás 100 kilométer/órára és az 50:50 arányú tömegelosztás az első és a hátsó tengelyen vérbeli sportautóvá avatja. Akár még a Formula E versenyautók kihívója is lehetne ilyen értékekkel. Első nyilvános megjelenésére már nem kell sokat várni, április 14-én lép színre Róma utcáin.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?