Becsövezett Mini koncepció is lesz Frankfurtban

Igazi versenyautó a MINI John Cooper Works GP

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megnyugtató koncepciót mutatott be a Mini: úgy látszik, a tisztán elektromos jövőkép mellett megmarad a sportos vonal is. De még hogy!


Múlt héten mutatta be villanyos jövőjét előrevetítő koncepcióját a Mini, ami tulajdonképpen 2019-ben érkező első tisztán elektromos autójuk előfutára, a jól ismert sárgászöld színben, újító, mégis felismerhető Cooper vonásokkal, arányokkal. Ugyanennek a Union Jack hátsó lámpás apróságnak, most leleplezték a másik végletét is Frankfurtra: a John Cooper Works GP-t. Ahogy neve is mutatja, az új tanulmányautó a legkevésbé sem az emissziómentes jövőről szól, sokkal inkább a Mini másik arcáról, a versenyzés szelleméről. Erre igen egyértelműen felhívja figyelmünket a mérgesebb felniszett, a hegyesebbre húzott, nagy légbeömlős első lökhárító és a hátsó diffúzor. Bitangul néznek ki a szegecselt, szénszálas szélesítések, hátul szinte a légterelő folytatásként izmosodik a Mini versenyautója. A jobb hátsó ablakon még benzin gyorstöltő is felbukkan.
Hirdetés

No, a mérnökök és a formatervezők a legkevésbé sem aprózták el a dolgot. Belül csak a műszerfal emlékeztet arra, hogy a Cooper volt az alap, egyébként pedig teljesen kipucolták és szétmerevítették a kasztnit. A volánra kockás zászló minta került, a hagyományos műszereket pedig végre digitális váltotta. Vajon már ilyet várhatunk az új Cooper generációban? Állítható a sportfutómű, méghozzá az infotainment képernyőről, mellette áramtalanító kapott helyet. Elég komoly, szinte FIA homológ bukóketrecet faragtak a puritán pilótafülkébe. Ügyes, ahogy az ajtók rányílnak az oldalcsövekre, a kagylóülések közé pedig poroltó került, ahogy azt kell. Teljesítményadatok hozzá sem ismertek, de valódi gokart lehet a komoly súlycsökkentésnek köszönhetően. Ma is igen feszes sportautóként beszélhetünk a JCW modellekről, de a jövőkép még biztatóbb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?