Lánctalpas kétéltű a tengerpart királyainak

Iguana 29: hegyen-vízen át

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az amerikai hajóépítő cég lánctalpakkal vette le a kikötés terhét a csónakosok válláról.


Hajózni nem csak jó, de mint tudjuk szükséges is, de a partra szállás megfelelő móló hiányában akár kínkeserves is lehet, akár az is előfordulhat, hogy a part megközelítéséhez be kell vizezni lábainkat. Ezen a kényelmetlenségen segít az Iguana hajóépítő cég legújabb találmánya, a 29 típusjelzésű lánctalpas kétéltű hajó. Rendkívül látványos, ahogy a sekély vízben kiereszti hernyótalpait, és a hajótestet a vízből kiemelve szépen kidöcög a partra. Szárazföldön ugyan nem túl gyors, óránként öt csomóval képes haladni, azaz körülbelül kilenc kilométert képes megtenni, a nyílt vízen viszont magára talál, és akár 65 km/h-val is képes a hullámokat hasítani.
Hirdetés
Az Iguana 29 nem olcsó jármű, készítői 290 ezer dollárt, azaz körülbelül 68 millió forintot kérnek a lánctalpas kétéltűért, talán így is van rá kereslet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?