Manapság egyáltalán nem számítanak rendkívüli látványnak az európai kikötőkben az óriási, sok esetben Kínából érkező teherszállító hajók. Az elmúlt években viszont a rakományok között igencsak elszaporodtak a népköztársaságból érkező autók, ezek szállítási költsége pedig kulcsfontosságú, hiszen akár a vételárba is belekalkulálhatja a költséget az adott vállalat.
A Geely minden bizonnyal éppen ezért úgy döntött, a saját kezébe veszi a szállítást, a feladatra pedig két Ro-Ro teherszállító hajót állított szolgálatba. A Geely Jisu Fortune és Geely Jisu Glory nevekre keresztelt óriások egyenként 7000 gépkocsit képesek befogadni, teljes hosszuk 199,9 méter, 38 méter szélesek, tervezett merülésük 8,6 méter (a hajógerinc és a vízfelszín közötti függőleges távolság), sebességük pedig 19 csomó (35,2 km/óra). A hajók 12 szintes járműfedélzettel rendelkeznek, amelyből 8 szint fix járműfedélzet, 4 szint pedig emelhető fedélzet, ezek pedig nem csak személygépkocsik, de haszongépjárművel szállítására is alkalmas. A cirkáló 12 járműfedélzetén benzines járművek és lítiumakkumulátorral felszerelt
új energiájú járművek egyaránt szállíthatók. A 11. és 12. fedélzeteket kifejezetten hidrogén- és földgázüzemű új energiájú járművek szállítására alakították ki és használják.
A Geely Jisu Fortune és a Geely Jisu Glory egyaránt két darab, egyenként 2000 köbméteres C-típusú LNG-tárolótartállyal látták el, és mindkettőt környezetbarát LNG-üzemanyag hajtja, amely jelentősen csökkenti az energiafelhasználást és a nitrogén-oxidok és kén-oxidok kibocsátását, összhangban a nemzetközi tengeri környezetvédelmi előírásokkal és a Geely fenntarthatósági vállalásaival – áll a vállalat közleményében.
A hajók elsősorban a Geely Csoporthoz tartozó márkák exportszállítását szolgálják, lefedve Európa, Ázsia és Amerika alapvető piacait, így szinte biztosra vehető, hogy a hazánkba érkező, a vállalat érdekeltségébe tartozó autók is ezen hajókon teszik meg hosszú útjuk egy részét Magyarországig.