Csúnya a RAV4? Csináltass belőle Lamborghinit!

Így lesz Lamborghini egy Toyota RAV4-ből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Van olyan élethelyzet, amikor a spórolás mellé azért mégiscsak társul némi feltűnési viszketegség, és az egyébként jó árú és keveset fogyasztó autóra kell valami jelmez, hogy többet mutasson. Így lett a RAV4-ből Lamborghini.

Abban talán megegyezhetünk, hogy a Toyota RAV4-hez különleges ízlés kell, hogy a legszebb autók toplistájának az élén szerepelhessen. Sokat javult, egészen egyedi, de megosztó, így vannak ezzel még Japánban is, ahol most egy különleges átalakító szett készült hozzá az Albermo tuningcég által. A technikához nem nyúlnak, a Toyota hibrid rendszere nem csak náluk szent, kár is lenne hozzányúlni, ellenben a külsőn egyszerűen változtathatnak. A cél az volt, hogy nézzen ki az új készlettől úgy, mint egy Lamborghini Urus.
Hirdetés
Ehhez új lökhárítókat kap, melynek minden lehetséges pontját úgy alakították ki, hogy a lehető legjobban emlékeztessen az olasz sport SUV-ra. A légbeömlők, a rácsok, a vonások, minden nagyon hasonlít, de a fényszórók azért rendesen elárulják a turpisságot. Nem olyan könnyű ma már lökhárítót cserélni egy új autón, a RAV4 orra is tömve van érzékelőkkel, melyek legtöbbje az embléma mögé kerül. Ezek elhelyezésére egy egyedi burát is alkottak, mely szintén az Uruséhoz hasonlít, így legalább funkciójában is hasonló, amennyiben tisztességesen újrakalibrálják, ebben az esetben ez elengedhetetlen. Az Albermo szettjének csak az első lökhárítója több mint 400 000 forintnak megfelelő jenbe kerül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?