Mélybe zuhant egy darusautó

Így nem szabad darusautót emelni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csak annyit tudni, hogy valahol Oroszországban történt az eset, és remélhetőleg senki nem sérült meg a balesetben.

Oroszországban hinni kell - tartja a bölcs mondás -, és igazából a videón látható balesettel kapcsolatban mást nem is tehetünk, csak hihetjük, nem történt személyi sérülés. Történt pedig, hogy a komolynak látszó, négytengelyes darusautót olyan helyre akarták vinni, ahová önerőből nem juthatott el - így jöhetett a hóhér akasztásának ötlete, azaz a "tegyük daruval helyre a darut" projekt, aminek kivitelezésébe azonban nem csekély hiba csúszott. Már javában a levegőben volt a hatalmas szerkezet, amikor a négy sarokrögzítésnél a drótkötelek elengedték a több tonnás terhet, a daruskocsi (vélhetően hatalmas csörömpöléssel) a mélybe zuhant, a kötelek pedig petyhüdten himbálóztak... Mindez megtekinthető mozgóképen is, úgy félelmetesebb, mint szavakkal leírva.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?