Újabb fontos információk az M7-es autópálya felújításáról

Így újul meg az M7-es Balatonvilágos és Zamárdi közötti 20 kilométeres szakasza

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Holnap kezdődik az M7-es autópálya extrém hosszú ideig, 210 napig tartó, de mindössze 20 kilométeres szakaszt érintő felújítása. Mutatjuk a részleteket.


Miként arról már beszámoltunk a Magyar Közúttól származó információk alapján, több mint 20 kilométeren újul meg az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldala, a 90-es és a 111-es kilométerszelvények, azaz a 71-es út/Balatonvilágos és Zamárdi között. Az útalapot is érintő felújítási munkák két ütemben valósulnak meg. Az idei évben 8 kilométernyi szakasz újul meg az alábbi tervek szerint, amiket azért is érdemes átfutni, mert Siófok Centrum és például a 65-ös út, azaz Kaposvár és Pécs elérése is változik.
Első körben a 102-es és 111-es kilométerszelvények között, vagyis a Siófok Centrum és a Zamárdi csomópont között újul meg a pálya Letenye felé vezető 8 kilométeres szakasza. A terelés kiépítése megkezdődött, a sávelhúzással megvalósuló felújítás augusztus 24-én, péntek reggel indul el.
Hirdetés

A pályaoldal felújítása a Siófok Centrum csomópont előtt 2 kilométerrel kezdődik és a Zamárdi csomópont előtt fejeződik be. A Letenye felé vezető oldal forgalmát a főváros felé vezető oldalra terelik át. Mivel a Budapest felé tartó irányban összesen három sáv áll rendelkezésre, ezért a főváros felé a leállósávon és a külső sávon, míg a Letenye irányába egy sávon haladhat a forgalom.
Az első ütem során augusztus 24-től egészen szeptember 18-ig az építési szakaszon belül a Siófok Centrum csomóponti lehajtás minden jármű számára biztosított lesz, azonban a felhajtási lehetőség ebben a körforgalmi csomópontban Letenye irányban megszűnik minden jármű számára a kivitelezés teljes időtartamáig.

Ezt követően szeptember 18-a és október 20-a között megszűnik a Siófok Centrum csomópontban a lehajtási lehetőség, ezért a 65-ös főút felé irányuló személygépjármű forgalom számára lehajtási jelzéseket helyeznek ki a szakemberek az M7-es autópálya Szabadi-Sóstó lehajtójánál.

A tehergépjármű forgalom számára Siófok után lévő Zamárdi csomópont nyújt lehajtási lehetőséget a 65-ös főút és Siófok Centrum irányába. A tehergépjárművek a Zamárdi csomóponti ág – 7-es főút körforgalmi csomópontjában megfordulva hajthatnak vissza az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalára, majd az autópálya Siófok Centrum csomóponti lehajtó ágát használva tudnak eljutni a 65-ös főútra.
A lehajtási és felhajtási lehetőségeket az autópályán és a 7-es főúton is sárga alapú útbaigazító táblán jelezik a gépjárművezetők számára. A 65-ös főúton a Siófok lakott területen belüli szakaszáról érkező személy-és tehergépjárművek Letenye irányába az M7-es autópályára a Zamárdi csomópontban hajthatnak fel. A Zamárdi felé irányuló felhajtási lehetőséget szintén sárga előjelző táblák jelezik a 65-ös főút körforgalmi csomópontban, illetve Siófok központjában a 7-es – 65-ös főút csomópontjában is.
Az M7-es autópályán a munkálatok során az építési területen a Letenye felé irányuló teher- és gépjárműforgalom számára 3,75 méter széles forgalmi sáv lesz biztosított 80 km/órás sebességkorlátozással és előzési tilalommal. A Budapest felé irányuló teher- és gépjárműforgalom számára pedig 3,25, illetve a leállósávban 3,5 méter széles forgalmi sáv lesz biztosított, szintén 80 km/órás sebességkorlátozás mellett, ezen kívül ezen a szakaszon a tehergépjárművekre vonatkozó előzési tilalom is érvénybe lép. A mintegy 20 kilométert érintő burkolatfelújítási munkák mellett összesen 5 helyen hídfelújítási munkák is zajlanak majd, melyek szintén forgalomkorlátozásokkal járnak majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?