Vettel simán nyerte az F1-es Belga Nagydíjat

Ilyen is irdatlan rég volt: Räikkönen kiesett!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az F1 második félidei első futamán, Spában Vettel fölényesen győzött, s tovább növelte előnyét az összetettben.


Megkezdődött a második félidő a 19 versenyből álló F1-meccsen, a vb-sorozat 11. viadalát a belgiumi Spa-Francorchamps legendás, ma már „csak” 7 km hosszú, száraz körülmények között félelmetesen gyors aszfaltcsíkján rendezték. A szombati időmérő aztán azonnal igazolta a helyszín(i időjárás) szeszélyességét, folyamatosan változó körülmények között kellett a leggyorsabbnak lenni. És egyben a legszerencsésebbnek, hiszen az első sorok leosztásáról döntő Q3 például esővel startolt, mire tízből kilencen kiszáguldottak slicken, gondolván az egyre vizesebb pályán majd lehetetlen lesz jobb időt elérni. A kivétel Di Resta volt, aki intermediate abroncsokon úgy festett, meglepi a mezőnyt és megszerzi első pole pozícióját. Majd jött alig pár percre rá az újabb fordulat, mert a végső hajrára elállt az eső, visszagyorsult a pálya, s aki friss szett köztes gumikon a legjobbkor, az utolsó pillanatokban kezdte meg a körét, az kaparintotta meg a legkecsegtetőbb helyeket. Jelesül Webber, Vettel és Hamilton – ők időzítettek a legjobban, s így lett Hamiltoné a pole. Zsinórban negyedszer. Azé a Hamiltoné, aki a nyári szünet előtti legutóbbi versenyen első mercedeses sikerét aratta a Hungaroringen. Vettel másik két nagy riválisa, Räikkönen és Alonso közben pórul járt, s csupán a nyolcadik-kilencedik helyről várta a versenyt.
Hirdetés
A vasárnapi futam száraz (és hűvös) időben startolt, az élről mindenki közepes keverékeken indult. Hamilton, Vettel és Webber mögött, Räikkönenék előtt Rosberg, Di Resta, Button és Grosjean sorakozott. A rajtnál Webber sokat bukott, Rosberg fellépett harmadiknak, Button negyediknek, Alonso ötödiknek. Az első egyenesben, az Eau Rouge-ból kifelé Vettel hamar megelőzte Hamiltont, Alonso a 4. körben – már DRS-sel – Buttont is elkapta, Button mellett Webber is elment. Alonso kisvártatva Rosberget szintén lehagyta – kilencedikről harmadik 6 kör alatt, nem semmi. S hol hajtott csapattársa? Az állítólag már megint a ferraris állásáért pedálozó Massa a dicső 11. helyen kószált. Räikkönen csupán a 9. körben bírta megelőzni Hülkenberget, a Lotus a 20 fok körüli hőmérsékleten és a 30 fok alatti aszfalton sokkal kevésbé fickándozott, mint mondjuk a mogyoródi kánikulában.
A bokszkiállások sorát Massa kezdte a 10. körben, Pérez pedig áthajtásos büntetést kapott azért, mert Grosjeannak féktávon nem hagyott elég helyet. Majd Alonso a 15. körben Hamiltont is megelőzte, aki talán elengedhette, hogy a DRS érzékelési pontjánál ő legyen hátrébb, de eltaktikázta magát, s nem tudott visszakerülni a ferrarista elé. És ezzel ki is alakult a végeredmény, már ami a dobogósokat illette. Vettel bántó fölénnyel győzött, s gyűjtötte be ezzel szezonbéli ötödik, karrierje 31. elsőségét. Amivel persze az előnyét is tovább növelte az összetettben. A második ugyanakkor már nem Räikkönen, mert a Jégember kiesett. Bizony, s így 27-nél bevégeztetett a zsinórban legtöbb pontszerző finis rekord. A Lotusnak egy elhajított sisakrostély tömítette el a hűtőcsatornáját. Amitől elmelegedett a bal első féktárcsa - pech. Räikkönen ezzel a vb-álmainak is búcsút inthet? Sanszos, mondjuk Alonso és Hamilton is rútul le vannak maradva Vetteltől.
Különben a verseny második felében még egy Maldonado-Di Resta ütközés borzolta a kedélyeket (Maldonado volt a hibás, a bírák hát stop/go büntetést szabtak ki rá), Ricciardo pedig a 19. helyről rajtolva lett tizedik, jelezve, hogy nagyon is számít a 2014-es Red Bull-féle állásra... Folytatás szeptember 8-án Olaszországban, a Spánál is gyorsabb Monzában.
A Belga Nagydíj végeredménye (Spa-Francorchamps, 7004 m, 44 kör)
  1. Vettel (német, Red Bull-Renault) 1:23:42.196 ó
  2. Alonso (spanyol, Ferrari) + 16.869 mp
  3. Hamilton (brit, Mercedes) + 27.736
  4. Rosberg (német, Mercedes) + 29.872
  5. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) + 33.845
  6. Button (brit, McLaren-Mercedes) + 40.794
  7. Massa (brazil, Ferrari) + 53.922
  8. Grosjean (francia, Lotus-Renault) + 55.846
  9. Sutil (német, Force India-Mercedes) + 1:09.547 p
  10. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) + 1:13.470
  11. Pérez (mexikói, Sauber-Ferrari) + 1:21.936
  12. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) + 1:26.740
  13. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) + 1:28.258
  14. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) + 1:40.436
  15. Bottas (finn, Williams-Renault) + 1:47.456
  16. Van der Garde (holland, Caterham-Renault) + 1 kör
  17. Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) + 1 kör
  18. Bianchi (francia, Marussia-Cosworth) + 1 kör
  19. Chilton (brit, Marussia-Cosworth) + 2 kör

Kiesett
  1. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) 27. kör
  2. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) 25.
  3. Pic (francia, Caterham-Renault) 8.


Leggyorsabb kör
  1. Vettel, 1:50.756 p, 40. kör

Az eddigi 2013-as futamok győztesei
Ausztrália, Melbourne Räikkönen, Lotus-Renault
Malajzia, Szepang Vettel, Red Bull-Renault
Kína, Sanghaj Alonso, Ferrari
Bahrein, Szahír Vettel, Red Bull-Renault
Spanyolország, Barcelona Alonso, Ferrari
Monaco Rosberg, Mercedes
Kanada, Montreal Vettel, Red Bull-Renault
Nagy-Britannia, Silverstone Rosberg, Mercedes
Németország, Nürburgring Vettel, Red Bull-Renault
Magyarország, Hungaroring Hamilton, Mercedes
Belgium, Spa-Francorchamps Vettel, Red Bull

Az egyéni és a konstruktőri pontverseny állása
pilóta pont csapat pont
1. Vettel (német, Red Bull-Renault) 197 Red Bull-Renault 312
2. Alonso (spanyol, Ferrari) 151 Mercedes 235
3. Hamilton (brit, Mercedes) 139 Ferrari 218
4. Räikkönen (finn, Lotus-Renault) 134 Lotus-Renault 187
5. Webber (ausztrál, Red Bull-Renault) 115 McLaren-Mercedes 65
6. Rosberg (német, Mercedes) 96 Force India-Mercedes 61
7. Massa (brazil, Ferrari) 67 Toro Rosso-Ferrari 25
8. Grosjean (francia, Lotus-Renault) 53 Sauber-Ferrari 7
9. Button (brit, McLaren-Mercedes) 47 Williams-Renault 1
10. Di Resta (brit, Force India-Mercedes) 36
11. Sutil (német, Force India-Mercedes) 25
12. Pérez (mexikói, McLaren-Mercedes) 18
13. Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) 13
14. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) 12
15. Hülkenberg (német, Sauber-Ferrari) 7
16. Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) 1

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?