Nem hétköznapi autó a Citroën DS4, de az ára sem lesz az

Ilyen különleges lehet egy kompakt Citroën

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kérésre elviszik a szervizbe, amiért semmit nem kell majd fizetni. Ilyen különleges autó lesz majd a Citroën DS4, ha 2011-ben elkezdik forgalmazni.


Mindent elkövettek a Citroën tervezői, hogy igazi kupét faragjanak a C4-esből, de nem sikerült végigvinni az elhatározást. Rövidre vették ugyan a hátsó oldalajtókat, amiért csak 2+2 ajtósként hivatkoznak az utastér megközelíthetőségére, de a hátsó sorban ugyanakkora a tér, mint a normál C4-esben, és a 370 literes csomagtartó is azt jelzi, hogy az autó a hétköznapok során is jól használható. A parkolóhely-vadászat nem tart majd sokáig, a 4,27 méter hosszú és 1,81 méter széles Citroën DS4 a normál kompaktok méreteivel rendelkezik, egyedül formájával próbál kitűnni a tömegből. No meg azzal, hogy gyárilag is rendelhető akár 19 colos felni, így nem csoda, hogy a magasság egyáltalán nem kupés – 1,53 méter.

Az utastérben sok a fény a hátrahúzott szélvédőnek köszönhetően, a vezető felé orientált műszerfal pedig nagyon kellemes tapintású borítást kapott. Ötféle bőr kárpitozás közül válogathat a kedves vásárló, aki már alapáron alumínium pedálokat taposhat. A legnehezebb döntés azonban a motor kiválasztása lesz, a dilemmák sora: elég lesz a 112 lóerős dízel – normál vagy e-HDi-ként motorleállítóval -, vagy legyen inkább a 163 lóerős kétliteres? Esetleg 1,6-os benzines? 120, 156 vagy combos 200 lóerős teljesítménnyel? Kemény dió. Különösen azok után, hogy az autóhoz járó speciális szolgáltatások közé tartozik olyan biztosítás, amellyel a kopóalkatrészek cseréjét is ingyen megúszhatjuk. Párizsban debütál a Citroën DS4, forgalmazása 2011-ben indul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?