Most már tényleg itt az Opel Adam S

Íme az Opel Adam S szériaváltozata

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Genfben már majdnem szériakész volt, ez pedig már tényleg a végleges változat. Íme az Opel Adam S 150 lóerővel.


Az Opel úgy mutatta meg az Adam S-t, hogy igazából már korábban megismerhettük. A bő fél éve a Genfi Autószalonon is kiállított autóról korábban is adtunk hírt. Most meg itt ez a bordó helyett szürke, ami ránézésre ugyanaz, épp csak annyi a különbség, hogy Opelék állítják, ez most már végre tényleg a szériaváltozat.
Hirdetés


A korábban közreadott és a mostani képeket egybevetve sajnos semmi újdonságról nem tudunk beszámolni, de ez nem baj, mert az Adam, és főleg ez az S nagyon dögösen néz ki. Aerodinamikai kitje különbözteti meg a szériaváltozattól, a kasztni a sportosság jegyében ültetett, és lévén divatautó, tíz új színsémát is kínál. Motorja 1.4-es turbós benzines négy hengerrel, 150 lóerővel, 220 Nm nyomatékkal - mint már korábban is megírtuk. Új információ róla, hogy 220 km/h a végsebessége, és 8,5 másodperc a 100 km/órára gyorsulása. Még egy hivatalos kör hátra van, októberben a Párizsi Autószalonon kiállítják, megvenni majd novembertől lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?