Gyári fotón az Opel GT Concept

Íme, az Opel új sportkocsija, a GT - most még koncepcióként

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Valódi, hátsókerékhajtású, orrközép-motoros sportautót visz, egyelőre tanulmányautóként, a Genfi Autószalonra az Opel.


Ha nem is nyitott tetővel, de talán a Mazda MX-5 receptjét veheti át az Opel a március elején nyíló Genfi Autószalonon bemutatandó, fotókon már most látható GT Concept sportkocsival. A múlt heti előzetes után most már egész sokat tudunk róla. Ez aztán valódi sportgép, hosszában beépített, de mindössze 1,0 literes, háromhengeres és turbós, szentgotthárdi, a sportosságra hangolt 145 lóerős, 205 Nm nyomatékú benzinmotorral, kormányról is kapcsolható soros robotváltóval, 8 másodperces 100 km/órára gyorsulással, 215 km/órás végsebességgel és nem utolsó sorban tonna alatti saját tömeggel. Nagyon nem mellékes, hogy a tanulmányautóhoz sperrdiffit is ígérnek.
Hirdetés

A GT Concept a sikeres előd, a szintén tanulmányként 1965-ben megismert eredeti Experimental GT, a 3 évvel később piacra dobott GT és a 2,5 évvel ezelőtt megismert Monza Concept vonalait viszi tovább, a felni színezéséhez passzoló piros első gumiabroncsokkal, a karosszériát izgalmassá tevő piros középső csíkkal, panorámaszélvédővel és a külső tükröket nyugdíjazó kamerarendszerrel. Fényszórói ugyanúgy LED technológiásak, ahogyan felárért az új Astráé is. A lámpatestek nem csak jól világítanak, felismerhető megjelenést adnak a GT Conceptnek, amiből remélhetőleg egy-két éven belül szériamodell is lesz, azaz ismét lesz izgalmas, a méretből következően vélhetően nem is drága sportautója az Opelnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:52
    Permalink

    Hogyne emlékeznénk…jó kis gép, de ahogy írod is, ez nem az Opel érdeme volt. Az ázsiai piacon Daewoo emblémával futott – vajon nálunk mit szóltak volna egy Daewoo roadsterhez?:)

    “Ez a tanulmány dögös, de a legfontosabb az, hogy ne jelenjen meg 3-4 néven a világban.”

    Az a baj, hogy ezt muszáj meglépni. Az Opel neve csak Európában cseng jól, tehát ha máshol is el akarod adni, muszáj több néven forgalmazni. Ausztráliában pl. Holden néven menne, USÁ-ban Buick néven. A Speedsterrel is ez volt, a Solstice-alapú GT-vel is.

  • 2017.10.28. at 08:52
    Permalink

    Aki emlékszeik volt az új (Solstice alapú) GT-nek egy elődje az Opel Speedster. Ez egy ultrakönnyű építésű fapados középmotoros kupé volt.

    Sajnos az egyetlen gond az volt, hogy megint nem saját fejlesztés volt, hanem a Lotustól érkezett, és Bochumban nagyjából az Opel jelvényt fejlesztették hozzá.Az ilyen modellek pedig nem növelik a presztízst. Az Európai kereslet mellett pedig elmennek. Kár a pénzt ve4sztegetni rájuk, mert csak ártanak.

    Ez a tanulmány dögös, de a legfontosabb az, hogy ne jelenjen meg 3-4 néven a világban.

  • 2017.10.28. at 08:52
    Permalink

    Nem volt az rossz vonal, de kb. semennyire nem volt Opel – amerikai volt. Problémának érzem azonban(az Ampera-cikknél is leírtam), hogy az exkluzivitás nem összeegyeztethető az Opel nevével. Túl drágán sem adhatják. Nem tudom, pl. a Cascada mennyire fogy/fogyott jól…Ha azon vannak, hogy ez a jövőben változzon, akkor hajrá, de eddig sem sikerült soha.

  • 2017.10.28. at 08:52
    Permalink

    Kíváncsi vagyok, mit újít be az Opel “GT” címszó alatt a Pontiac Solstice és a Saturn Sky “villámosítása” után. Nem rossz ez a vonal – tény, hogy több, rajongást kiváltó modellre lenne szükségük.

  • 2017.10.28. at 08:52
    Permalink

    Ebben az aspektusban en ugy ertelmezem, hogy a GT azt jelenti, hogy kilep abbol a szerepböl, hogy nem tucatmodelleket gyart. Nem a darabszamra gondolnak, hanem arra, hogy az atlagmodellektöl elterö, különleges, egyedi modellt akarnak piacra dobni. Ki-ki ugy ertelmezi, ahogy akarja.
    Ettöl meg nagyon jol nez ki, es remelem minel hamarabb ehhez hasonlo formaban üdvözölhetjük.

  • 2017.10.28. at 08:52
    Permalink

    “a tömeggyártó szerepből”. Nézi bárki az eladásokat? Új nevet kellene kitalálni ennek a kategóriának, mert az összes német prémiumgyárt6ó lelépi az Opel “tömegtermékét”…

Vélemény, hozzászólás?