Formás kis crossovert készített a Nissan

India mellett más piacokra is eljuthat a Nissan Magnite

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Terepjárónak látszó tárgyat bárhol bármilyen mennyiségben el lehet adni, csak a helyi piac igényeit kell figyelembe venni. Az olcsó és pici Nissan Magnite a szegényebb régiókban próbálhat szerencsét.

A négyméteres négykerekűek csatájába küld be egy újabb katonát a Nissan. A Magnite a formát előrevetítő tanulmányautóhoz képest nem sokat változott, szerencséjére. A szigorú tekint és a nappali menetfények a méreténél komolyabb autó benyomását keltik, a fényezetlen elemek pedig valódi terepjáró képességet sejtetnek, ami persze nem tükrözi a valóságot. A beltér sokkal kevésbé tűnik bátornak, szebben fogalmazva könnyen áttekinthetőnek is titulálható a kabin. Középen egy 8 colos érintőképernyő kapott helyet, de a vezető előtt sincsenek a hagyományos értelemben vett műszerek, a sofőr egy 7 colos kijelzőről követheti nyomon a sebességet. Fizikai gombból kevés van, szerencsére a szellőztetésnek megmaradtak a külön kezelőszervei, így a hőfok beállítása nem tereli el a vezető figyelmét az útról.
Hirdetés
A Nissan Magnite a CMF-A platformra épül, amin a Renault Triber is nyugszik. A forgalmazás kezdetén csakis egyliteres turbós benzines lesz a palettán fokozatmentes CVT váltóval párosítva. Az olcsóbb verziók később jönnek, a belépő motor szintén egyliteres lesz, de mellőzi a turbófeltöltőt, így csak 70 lóerőt állít csatasorba, ehhez pedig ötfokozatú kézi váltó jár. Az olcsósága ellenére nem kell olyan (feláras) tételeket sem nélkülözni, mint a 360 fokos kamera, a tempomat és a visszagurulás-gátló. A modell elsőként az indiai piacon lesz elérhető, de más országokban is felbukkanhat a kis Nissan. Abból kiindulva, hogy az itthon már előrendelhető Dacia Spring (ami szintén a CMF-A padlólemezre épül) is a keleti régiók olcsó autójaként (Renault City KZ-E néven) kezdte pályafutását, nem kizárt, hogy akár elektromos hajtással Európába is eljuthat a Magnite.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?