Így tesznek keresztbe bő 100 milliót

Indítsd a hétvégédet a Bentley Continental GT Speed driftelős kisfilmjével!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A NATO egyik legnagyobb európai támaszpontja volt a comisói légibázis Szicíliában, mára elhagyatott létesítménnyé vált. A Bentley kibérelte és körbefarolta.

Nukleáris rakétatöltetek felbocsátására is alkalmas volt az a '80-as években épített katonai támaszpont, ami a NATO legnagyobb ilyen jellegű létesítménye volt Dél-Európában. Később aztán kiderült, nincs rá szükség, így a természeté lett ismét a betonrengeteg. Ennél látványosabb helyszínt aligha választhatott volna a Bentley a Continental GT Speed kisfilmjéhez, ami bizonyára tovább borzolja azon szerencsés vásárlók kedélyeit, akik a következő hetekben elsőként kapják meg új sportkocsijukat.
Hirdetés
Ugyan összkerékhajtású a masszív GT, az erő többsége a hátsó tengelyre megy, ezért is lehetséges a filmben látott driftelés. A Bentley elmondása alapján ráadásul ehhez még csak Ken Blocknak sem kell lennünk, az aktív elektronika gombnyomásra változtatja át az autót egy félelmetesen tapadó utcai versenyautóból egy könnyedén keresztbe tehető, de végig a kijelölt íven tartható élményautóvá. Mivel az autó nem éppen kicsi, és belül sem igazán a puritán környezet dominál, igencsak sok erőre van szükség, hogy a nehéz monstrumot ilyen mutatványokra rá lehessen venni. Szerencsére teljesítményben nincs hiány a Continental GT Speednél, W12-es motorja 650 lóerős, maximális forgatónyomatéka 900 Nm.
Hirdetés
A kisfilmben azonban feltűnhetnek az éles kanyarváltások is, amikor nem kilinccsel, hanem a tekintélyes első hűtőráccsal előre megy a kocsi. A nyomatékszörnynek ez sem okoz gondot, mert az összkerékkormányzás miatt sokkal agilisebben viselkedik az autó, mint azt méretéből gondolnánk. Még a túlkormányozottságot is megelőzik, vagy legalábbis kompenzálják akár 400 Nm első kerekekre való küldésével. Az elektronikus önzáró diffivel és annak széles repertoárjával minden helyzetben helyt áll a túrakupé, még a légibázis szűk útjain is. Mind az optimális drifteléshez, mind a leggyorsabb kanyarvételhez elengedhetetlen viszont a kellő mennyiségű megállító erő - a Bentley ezt sem aprózta el: a világ legnagyobb, sorozatgyártású autóra szerelt féktárcsáját tették az első kerekekre, melyek 440 mm-es korongjai valószínűleg így nem lesznek az utángyártott alkatrészek piacán gyakori szereplők. A fentiek alapján a Continental GT Speed méltó utódja az 1952-es R-Type Continentalnak, ami a kisfilm elején látható, és ami annak idején a világ leggyorsabb négyüléses autója volt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?