Töltőoszlopokkal bővült nyolc Aldi üzlet parkolója

Ingyenesek az E.ON frissen telepített töltőoszlopai, újabb nyolc Aldi parkolójában léptek működésbe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hat budapesti, egy érdi és egy dunakeszi helyszínen várja ingyenes töltési lehetőség az e-autósokat: újabb nyolc üzletnél kialakított e-töltővel bővült az ALDI hálózata.

2018 őszén az ALDI és az E.ON megállapodást kötött arról, hogy 123 magyarországi ALDI-üzlet parkolójában teszik elérhetővé az energiavállalat által telepített és üzemeltetett 360 töltőpontot. Az érintett üzletek immár harmadánál át is adták a töltőket, így az országosan majd 82 települést érintő hálózat jelenleg 12 megyében 61 töltővel és 130 töltőponttal áll az autósok rendelkezésére. A szolgáltatás a hálózat kiépítésének kezdete óta ingyenes, így jelenleg is díjfizetés nélkül lehet igénybevenni. A beruházás újabb lépéseként már a következő budapesti, érdi és dunakeszi ALDI-üzleteknél is lehetőség van az elektromos-, valamint plug-in hybrid autók akkumulátorainak feltöltésére, így Pest megyében 13 ALDI üzletnél 18 töltő és 36 töltőpont vehető igénybe. Ezek közül az újonnan elérhetők:
Hirdetés
  1. Budapest, XVI. kerület Bökényföldi út 102.
    Hirdetés

  2. Budapest, XVIII. kerület Cziffra György utca 7.
  3. Budapest, XIX. kerület Üllői út 280.
    Hirdetés

  4. Budapest, XX. kerület Köves út 9.
  5. Budapest, XX. kerület Székelyhíd utca 23.
  6. Budapest, XXI. kerület Szent Imre tér 6-8.
  7. 2030 Érd, Sulák utca 2.
  8. 2120 Dunakeszi, Pallag utca 68.
    Hirdetés

További újdonság, hogy az e-töltőpontok igénybevételét idén áprilistól az ingyenesen letölthető drivE.ON mobil applikáció is segíti, ami még kényelmesebbé teszi a töltést. Az alkalmazás segítségével a kiválasztott töltő már fél órával a tervezett használat előtt lefoglalható, illetve, ha éppen használatban van, akkor a rendszer automatikus értesítést küld a foglaltság megszűnéséről, így elkerülhető a felesleges várakozási idő.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?