Szagmentes Budd-e a Volkswagentől

Integetésre nyílik, és egyáltalán nem büdösít a Volkswagen Budd-e

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen bemutatta teljesen emissziómentes Budd-e modelljét, amit a 21. század mikrobuszaként aposztrofál.


A 21. század - még csak koncepcióként létező - mikrobusza 21 colos felniken gördül. A legnagyobb különlegessége persze nem ez, hanem például az, hogy hangvezérlést is fogad, hagyományos kapcsoló pedig egyáltalán nincs benne. A 4,6x1,94x1,88 méteres, 3,15 méter tengelytávú furgon meredek orrú, de van hagyományos - szinte vízszintes - gépházteteje is. Fara természetesen függőleges, azzal a különlegességgel, hogy a lökhárító alól kihúzható egy könnyedén mosható fiók, ami kiváló arra, hogy egy túrázás után oda rakjuk be sáros bakancsunkat.
Hirdetés

Külső tükrök nincsenek, helyettük kamerákkal pillanthatunk vissza, a hátsó tolóajtók érintésre és gesztusvezérléssel is nyílnak, a műszerfal három darab, a vezetőt enyhén, az Ikarus 255-ös műszerfalánál azért szerényebb mértékben körülölelő képernyő. Gombok nem csak a műszerfalon, a kormánykeréken sincsenek, ám annak felülete is érintésérzékeny, így ugyanúgy navigálhatunk rajta, mint egy okostelefonon vagy egy táblagépen. Nem csak érintéssel és gesztusokkal vezérelhető a Budd-e, hanem hanggal is, kérhetjük például, hogy egy kicsit vegye feljebb a fűtést. A rendszer felismeri, hogy a sofőr vagy az utas szólítja-e meg, ennek megfelelően szabályozza a klímát vagy például az ülésfűtést. A hangvezérlés a "Hello Budd-e!" felszólítással indítható, az autó neve persze nem "budi", hanem "báddí".
Elöl függetlenek az ülések, hátul egy U alakú kanapét találunk, a padló sík, alatta konnektorból tölthető, 101 kWh-s akkumulátor utazik, ami 605 kilométeres hatótávot ad az első és a hátsó kerekeit is hajtó, 150 km/órás végsebességű, és egyelőre ismeretlen teljesítményű Budd-e számára. Ügyes koncepció, nem csak a mobilitásra, hanem arra is, hogy elfeledjük a dízelbotrányt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:33
    Permalink

    Biztos arra akarsz kilyukadni, hogy az olaszoknak ez jobban megy. Lehet, hogy igazad van – viszont az olasszal szemben az lehet a kritika, hogy túlságosan hasonlít az ősre – a németek meg valahogy kombinálni próbálják a múltat és a jövőt, tudatosan úgy csinálják, hogy emlékeztessen az elődre, de legyen benne modernség is. Ki-ki a saját ízlése szerint kiválaszthatja, melyik jön be neki jobban. A franciák is jók lehetnének ebben, csak a sorozatgyártást valamiért nem merik meglépni, de tervek vannak már egy ideje, hogy visszajön a 2CV és a Renault 4-es.

  • 2017.10.28. at 09:33
    Permalink

    Kifejezetten tetszik ez a régi koncepció, jobb mint a mostani, de a VW-nek nem megy a retro vonal, az általad linkeltnek sincs sok köze a T1-hez. Legalább lenne kerek lámpája elöl, és függőleges hátul.

  • 2017.10.28. at 09:33
    Permalink

    Kíváncsi lennék az árára. Még a tesla a premium kategóriába se enged meg ekkora akkupakkot. Ugyebár elektromosauto lévén ez fogja képezni az ár meghatározó részét !

  • 2017.10.28. at 09:33
    Permalink

    Miért nem idézték meg a formával a legendás hippibuszt, a T1-est? Semmi köze hozzá – ennek kellett volna anno eljutnia a sorozatgyártásig:

    [url]https://www.google.hu/search?q=vw+microbus+concept&client=opera&hs=1ZD&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjc7cC8ypXKAhUC_XIKHcmzBw8Q_AUIBygB&biw=1152&bih=767[/url]

Vélemény, hozzászólás?