Itt az új Dacia Logan. Meg a Sandero

Invázió a Daciától, Ladaként is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak családi egyterűekkel, hanem kisautókkal is támad a Dacia - a közös padlólemezt használó új Logan és Sandero szeptemberben már be is mutatkozhat.


A Lodgy és a kétféle kivitelben érkező Dokker premierét követően a szeptemberi Párizsi Autószalonon újabb két friss modellel jelentkezhet a Renault szárnyai alatt egyre nagyobb étvágyú Dacia, a román gyártó új kisautókkal igyekszik tarolni a kifejezetten olcsó kocsik piacán.
Hirdetés
A négyajtós Logan második generációjáról eddig csak kémfotókat láttunk, a német Auto Bild viszont most megmutatta, hogy fog kinézni a lépcsőshátú Thalia-rokon, s a vele közös padlólemezre épített ötajtós, a Sandero. Még idén boltokba is kerülhetnek a korábbinál bizonyára tágasabb, s talán igényesebb utas- és csomagtérrel, orrukban a jól ismert benzin- és dízelmotorokkal.

Mindeközben Largus néven öt- és hétszemélyes, illetve kisáruszállító Logan MCV-átirat forgalmazását kezdte meg Oroszországban a Lada, amely egy ideje ugye szintén Renault-érdekeltség.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 20:04
    Permalink

    Soha nem volt Ladánk. Trabant volt, később meg Skoda. Céges kocsiként ültem Ladákban a 90-es évek elején. A szomszédunknak volt nagy Polskija, ő sofőr volt egy szövetkezetnél (ahol általában Polskival jártak a főnökök), és amikor új nagy Polskit vettek, ő megvehette a korábbit, amit addig a cégnél csak ő vezetett, mondanom sem kell, hogy erősen jutányos áron. Na az nagyon jó kocsi volt. Amúgy apósomnak van Ladája, ma is egy 1983-as 1300-assal jár. Semmi gond vele.

  • 2017.10.30. at 20:04
    Permalink

    Az “orosz seggnyaló volt az ország” és a Lada népszerűsége között az égvilágon semmi összefüggés nincs. Senki nem mondta, hogy “….. Ladát vegyetek, mert az az orosz”. Mindenki azt vett, amit lehetett, amire volt pénze, és attól is függött, hogy mit akart kivárni.
    A Lada tényleg a legjobb volt, ami vetekedett vele a szocialista országokból, az egyedül a nagy Polski volt. A két kocsi között nem volt nagy eltérés, mindegyik FIAT licence volt, a nagy Polskikkal azért több gond volt, jobban rohadtak.
    A másik a fogyasztás kérdése. Ez akoriban egyáltalán nem volt szempont. Ha valaki autót vett, ez volt az utolsó, amit nézett. Talán a 80-as évek végén már szóba került, de a 70-es években biztosan nem.

  • 2017.10.30. at 20:04
    Permalink

    Tényleg látszik a hozzászólásodból, hogy nem éltél abban a korban. Ugyanis a “fél éves várólista” a Lada esetében az álmok netovábbja lett volna. A Ladára 5-6 évet kellett várni abban az időben. Ez eredményezte, hogy egy 3 éves Ladát az új árának duplájáért lehetett eladni. Ezzel szemben a Daciara 1984-85 után “csak” 1 évet kellett várni, ez volt abban az időben a legrövidebb várólista. Leginkább ez volt az oka, hogy sokan vettek Daciát. Én arra emlékszem, hogy egyik haverom apjának volt egy 10 éves ezerkettes Ladája, majd vett egy új Daciát, ahogyszor mentünk vele, mindig szidta magát, hogy ekkora hülyeséget mégegyszer nem csinálnak, hogy egy Ladát Dáciára cseréljen. Egy munkatársam meg úgy járt, megvette a sima TX-es Daciáját, ami 4 sebességes volt, ő maga is meglepődött, hogy a kocsiban 5 sebességes váltó volt, ami csak a drágább TLX-ben lehetett volna. Szóval kb. ennyire figyeltek oda mindenre. Később sok gondja volt ezzel a váltóval.
    Szóval a széteső Daciás történetek igazak voltak zümében.

  • 2017.10.30. at 20:04
    Permalink

    A “90 előtt” említésével a Lada és a Dacia márka akkori vizsonyaira gondoltam. A Dacia akkor (is?) egy utált román hulladék volt, ami leginkább szétesni tudott. A Lada ezzel szemben a keleti blokk “Mercije” volt. Az volt menő kinek Ladája volt. Szóval furcsa, hogy egy kidobott Dacia lesz az “új” Lada.

  • 2017.10.30. at 20:04
    Permalink

    Igen ez tényleg egy Thalia alias Clio II. De hát pont ezért tud olcsó márka maradni, mivel a “régi” bevált technikát fényezik csak ki egy kicsit! Hidd el tudják a kapitalisták hogy mi volt 90 előtt, pontosan ezért nem fognak többet kihozni a Ladából!!! Arra ott vannak az anyacég termékei, Renault és a Nissan. A Lada akár csak a Dacia marad olcsó márkának, ahol a darabszám a lényeg, és az hogy ne veszélyeztesse az anyacég márkái által megszerzett piacot!

  • 2017.10.30. at 20:04
    Permalink

    Ez most komoly, vagy irónikus? Ez az új Logan gyakorlatilag egy Thalia. Amúgy “… így múlik el a világ dicsősége…” egy kifutó Dacia lesz az új Lada. Pedig a Lada márkából sokkal többet ki lehetett voln hozni, mint a Daciaból. Ezeknek a nyugatiaknak fogalmuk sincs mi volt 1990 előtt……….

  • 2017.10.30. at 20:04
    Permalink

    Logikus lépés, ezek a modellek még hoznak majd eleget a konyhára! Úgy néz ki hogy Renault elkezdte másolni a Volkswagen üzletpolitikáját (lásd: Seat Exeo).

Vélemény, hozzászólás?