Hoppá-hoppá, nem igazán rejtegetik az új Defendert!

Ismét kémfotókon az új Land Rover Defender!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy napon belül kétszer is (kém)lencse végre kapták a Land Rover új, álcázni annyira nem próbált Defenderét.

Ahogy azt az eddigi tapasztalatok alapján megszokhattuk, a gyártók általában próbálják minél titkosabban megoldani az új autók tesztelését, még akkor is, ha közútra merészkednek végül velük. De olybá tűnik, hogy a Land Rover némileg más úton jár: egy napon belül kétszer is elkapták, ráadásként a képeken kívül egy rövidebb videó is készült róla, szóval nem igazán rejtegették a járgányt. Az így rendelkezésünkre álló anyagok alapján ez valóban az új, rövidebb tengelytávú Land Rover Defender, külsőre kicsit dobozszerű, éles vonalak jellemzik. Bár mire gyártáskész állapotba kerül a verda – erre 2019 végén illetve 2020 első felében lehet számítani-, várhatóan több lesz rajta a lekerekített él.
Hirdetés
Hirdetés
Új, független felfüggesztés jellemzi, emellett vélhetően 2 literes turbódízel motort rejt a burkolat, valamint úgy tűnik, hogy később a Defender is kaphat hibrid hajtást. Ez segíthet a Land Rovernek abban, hogy növelje a Defender értékesítését és 20 év után újra meghódíthassa az amerikai piacot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?