Ilyen lenne egy AMG-Suzuki!

Ismét Mercedes G-osztályt építettek a Suzuki Jimnyből

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több tuningcég is örömmel használja ki a Suzuki Jimny és a Mercedes G-osztály hasonlóságát. Az egyik legügyesebben elkészített darab a Közel-Keletről érkezik.

Két ősrégi terepest modernizáltak a közelmúltban, ám a közös pont nem csak az offroad képességeikben vehető észre. A Suzuki Jimny, ha nem is kiköpött mása, de azért nagyvonalakban hasonlít a Mercedes G-osztályra. Persze méretben ég és föld a két autó, ahogy árban is. A kis japán doboz alapára 5 390 000 forint, míg a német izomkolosszus 33,6 millió forintról indul. Leleményes tuningcégek azonban megtalálták a módját, hogy az ötmillió forintos autó harmincmilliósnak tűnjön. Legutóbb például a Dubajban működő Fast Car Service (FCS) az AMG modellre kísértetiesen hasonló Jimnyvel rukkolt elő, ami még nagyobb szakadékot hidal át, hiszen a Mercedes-AMG G 63 már nem a 30 milliós ligában játszik, hanem az ötvenmilliósban.
Hirdetés
Mi is szükségeltetik a Jimnyhez, hogy Mercivé alakuljon? Az orrán átalakított lökhárító, lehetőleg gallytörő ráccsal, új motorháztető és sárvédő-szélesítések. Az FCS persze mindent intéz, ahogy a Jeep Wrangler fényszóróit is, hiszen a Jimny azokat kapja, hogy mercisebbnek tűnjön. Emellett a sárvédőre szerelt irányjelzők tényleg a G-osztályról származnak, ahogy a dupla kidurrogók is, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak a baloldaliak működnek. Viszont a négyhengeres Suzuki motor hangját még ezek is képesek vadabbá tenni. Hátul sem kell sokat változtatni, hiszen eleve hasonlít egymásra a két terepjáró, de a lökhárítót és a hátsó lámpákat azért le kell cserélni. A megtévesztés érdekében egyébként elöl és hátul egyaránt kerek keretbe foglalták a Suzuki emblémát, sőt még tolatókamerát is kapott a tuning során, illetve egyedi lengéscsillapítókat a még jobb terepképességek érdekében. Ahogy fentebb már utaltam rá, az 1,5 literes, négyhengeres, száz lóerős motor maradt, de az átalakulás így is magával ragadó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?