Rákapcsolt az autóbehozatal

Ismét rekordsebességen a használtautó-import

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az elmúlt három hónapban rendre 13 ezer felett alakult a behozott mennyiség, havi szinten.


Újra gyorsuló ütemben bővül a külföldről behozott használt autók száma: az elmúlt három hónapban 40 800-ra ugrott az importált személyautók mennyisége, miután május óta rendre 13 ezer felett alakult a havi behozatal mértéke. A gyengébb évkezdetet követő felfutás nyomán a Használtautó.hu jóval 150 ezer feletti rekord darabszámot becsül az idei év végére. A használtimportnak, bár jelentősen hozzájárul a hazai használtautó-kínálat bővítéséhez, számos negatív hatása van: jelentős többségében magas életkorú, nehezen ellenőrizhető előélettel rendelkező járművel „gazdagítja” a hazai személyautó-állományt. Július végéig már közel 86 600 külföldről származó használt személyautó kapott magyar okmányokat, ez a szám 6,3 százalékkal magasabb a tavalyi év első hét hónapjában mért 84 400-as értéknél.
„Az utolsó három hónapban a bővülés éves összehasonlításban ismét kétszámjegyűre váltott, 11 százalék felett alakult – magyarázza Fodor László, a Használtautó.hu értékesítési vezetője. – Amennyiben ez az újabb lendület az év végéig kitart, az idei használtautó-import mértéke akár a 153 ezer darabot is elérheti.”
Az elmúlt években a használtautó-import gyors felfutásának lehettünk tanúi: hat év alatt csaknem megötszöröződött az évente behozott személyautó-mennyiség. A behozott autók összetétele időközben jelentősen megváltozott: míg 2011-ben a presztízsmárkákat jelentő Audi-BMW-Mercedes hármas közel 26 százalékát tette ki a behozatalnak, idén ez az arány már 20 százalék alá esett, miközben a nagyobb autók kárára nőtt az alsó-középkategóriás modellek részesedése.
Hirdetés

A használtautó-import felfutásának számos negatív következménye van. A túlnyomórészt a nyugat-európai országokból származó használt autóknak mindössze 20 százaléka tartozik az öt évnél nem idősebb korosztályba, miközben 62 százalékuk legalább 10 éves. Átlagéletkoruk 11 év, vagyis érdemben nem fiatalítják az átlagosan 14 éves hazai személyautó-állományt.
„További probléma, hogy a külföldi autók többségénél jóval nehezebb utánajárni az előéletnek, ami jelentősen növeli az esélyét annak, hogy egy-egy utólag felfedezett komoly meghibásodás jelentős javítási összeggel toldja meg a vételárat. Garanciavállalást az esetek zömében hiába várnánk, mivel a kereskedők gyakran nem is lépnek be hivatalosan az adásvétel folyamatába. A csapdahelyzetek elkerülése tehát a vásárlóktól a hazai használtautó-piacon való vásárlásnál is fokozottabb óvatosságot követel meg” – teszi hozzá a Használtautó.hu szakértője.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 15:42
    Permalink

    “62 százalékuk legalább 10 éves. Átlagéletkoruk 11 év, vagyis érdemben nem fiatalítják az átlagosan 14 éves hazai személyautó-állományt.”

    A 11 éves behozott átlag miért nem fiatalítja a 14 éves itthoni átlagot?
    Valószínű nem 11 éves a behozott átlag életkor, hanem kicsit több.

    Szerintem az a baj, hogy sokan fillérekből akarnak autózni.
    150 – 200K-ból biciklit kell venni, nem autót!

  • 2017.10.27. at 15:42
    Permalink

    Vannak pro es kontra ervek, ahogy irtatok is a kinti autovasarlas mellett.
    Csak megerösiteni tudom, hogy a jo, megkimelt auto kint is draga.
    Igaz, hogy azzal nem ertek teljesen egyet amit Vidi500 kollega irt, hogy rosszabb, elhanyagoltabb karbantartast kapnanak kinn.
    Legalabbis az en környezetemben, ismerösök, munkatarsak normalisan, rendszeresen, es evente vegeztetik a karbantartast az autoikon, es ez latszik is rajtuk.
    Persze vannak biztosan ellenpeldak is…
    A BMW vonalra egy pelda…unokaöcsem hozatott be egy E46, 318 modellt.
    Azt hiszem minden papirral, atirassal együtt 1.200 000 Ft-ban volt neki, keves kilometerrel….., 2002-es evjarat.
    Megnezegettem en is a hirdeteseket, es a valoban szep, keveset futott ilyen evjaratuak kinn is 3500-5000 Euroba kerülnek, rögtön gyanus lett, hogy a kedves nepper hogyan akadt ra egy ilyen jo vetelre, hogy behozta, vizsgaztatta, papirozta, eladta es mindez 4000 Eurobol…
    2 honappal vasarlas utan a motor tönkrement, a pontos okot nem tudom, de belekerült egy bontott motor, munkadijjal együtt vmi 250.000-et fizetett az unokaöcsem…vannak sajnos hasonlo esetek. Persze a keresekedes ellen nem lepett fel semmilyen uton. Azota most klimaval van gondja….
    De, hogy messzire ne menjek, öcsem is vett Ausztriabol behozott autot.
    Ezt nem nepper hozta be, hanem egy kinn dolgozo magyar, aki valahol udvaron vagy ut menten latta az autot, es potom penzert megvette.
    Öcsem megvette töle, az auto 2000-es evjarat, 325 benzines, elsö tulajos!, elvileg 217.000 km-rel, a külsö es a belter alapjan akar meg hihetö is lenne, müszakilag is rendben van. Persze futhatott joval többet is, ha vigyaztak ra, Isten meg nem mondja, mennyit futott….
    Vezerles csereje, futomüben valami aprosag csereje, egy jelado csere, es valamilyen kabelhiba javitasa utan, gyönyörüen vette a müszaki vizsgat. Gumik meg rendben vannak eppen, de azokbol kellene ujak lassan.
    Azota is örömmel hasznalja. Nagyon jol felszerelt, 17 eves letere nagyon egyben van az auto.

  • 2017.10.27. at 15:42
    Permalink

    Ez így konkrétan szvsz picit csúsztatás. Annyi a különbség, hogy ott sokkal több típusból, sokkal nagyobb a merítési lehetőség, illetve emiatt és az adók miatt az öreg autók tényleg olcsóbbak lehetnek, mert ott már a kutyának sem kell. De azért nem utazzunk már ki egy 20 éves fAstráért németbe…

    Vagy ha akarnál venni pl. magánszemélytől 2.0TFSI Passat-ot jó állapotban? Hát itthon sok sikert hozzá. Nem azért, mert itthon sokkan leharcoltabbak, hanem mert alapból évente ha kettőt elvitt magánszemély. Németben meg kismillió van scout-on és mobile-on. Amit itthon kapsz, az viszont árban megfelel kb. a német áraknak, csak ha más állapotot/felszereltséget/színt akarsz, akkor érdemes kint nézelődni.

    Ellenben ha akarsz egy jó használt Suzukit vagy bármi mást venni, amit itthon is vett magánszemély, akkor teljesen felesleges kintre utaz(gat)ni. Van itthon is jó vétel bőven.

    Viszont fordított helyzet is van bőven. Olyan áron/állapotban vettem itthon két japán sportgépet is, hogy scout/mobile árak +20-40%-kal voltak felette és akkor erre jön még rengeteg költség. Ez viszont a kis piac előnye. Réteggépet nagyon nehéz itthon eladni, viszont kifogni lehet jó vételeket.

  • 2017.10.27. at 15:42
    Permalink

    Az igaz, hogy olcsóbbnak tűnnek nyugaton a 12-15-20 éves öreg autók mint itthon, de ne reménykedjen senki a jobb műszaki állapotban. Nem! Honosításkor hozzájönnek a + költségek, meg azon túl is ildomos még bőven rákölteni, ha van az illetőnek igénye, úgy hogy a végszámla semmivel nem lesz kevesebb, mint a magyaré. Semmivel nem kapnak jobb karbantartást ott sem, mint Mo-on, sőt, inkább elhanyagoltabbak műszakilag, még ha esztétikailag esetleg jobbnak is tűnik. Ami meg jó állapotú kinn, az drágább, mint itthon. Vagyis túlnyomó többségben az elhanyagolt lepusztult szemetek jönnek be, amin a nepper kicsit kozmetikázik, és jöhet a haszon.

  • 2017.10.27. at 15:42
    Permalink

    Azért hozzák be ezeket a “romokat”, mert még mindig sokkal olcsóbb, mint egy itthon legyilkolt fos.
    Itt el vannak szállva az árak.
    Egy éppen csak üzemképes 15-20 év körüli kocsiért itt elkérnek 4-5-6-800-at, mindegy mi az.
    Kintről egy hasonló sokszor 500 euró környékén hozható, ami még regadóval együtt is nagyságrenddel olcsóbb. Arról nem beszélve, hogy ha még műszakis, akkor azért nagyrészt igenis működőképes, normális állapotú – csak persze öreg – autóról van szó. Itthon meg a mai napig mennek a fusi műszakik.
    Akkor melyiket érdemes választani?

  • 2017.10.27. at 15:42
    Permalink

    A legjobb kombináció…. Az a baj, hogy szerintem általánosságban ezeknek a behozott autóknak a többsége lehet a következő műszakit sem fogja már megélni. És félreértés ne essék nem azért mert öregek, hanem mert a legtöbb elhasznált lepukkant rom.

  • 2017.10.27. at 15:42
    Permalink

    Kíváncsi lennék, hogy ezzel a felpörgetett importtal milyen arányban vonják ki a már nem használt autókat. Tényleg siralmas. És mindegyik csörög-zörög, csattog, füstöl. Elhasznált szemét a legtöbb. Ami a hab a torkán az egésznek, hogy már nem egy angol romot is láttam magyar rendszámmal…….

  • 2017.10.27. at 15:42
    Permalink

    De tényleg olyan fostalicskákat látni sokszor, hogy azon szoktam gondolkozni, hogy mi a fene járhatott annak a fejében aki ezt behozta. Na meg, hogy ennél nem volt jobb, ilyet bárhol talált volna és ennél nem volt jobb?

  • 2017.10.27. at 15:42
    Permalink

    Sajnos a dübörgő használtautó-importtal párhuzamosan rohamosan nő a parkolókban ki tudja, mióta elhagyottan álló autó(roncsok) száma is. Ez gondolom, másoknak is feltűnt már: amellett, hogy értékes parkolóhelyeket foglalnak el, csúfítják az utcaképet a koszos, leengedett gumival régóta veszteglő, madarak által sokszorosan “megtisztelt”, tákolt, nem ritkán már kisebb-nagyobb mértékben szétlopkodott verdák, és mintha egyre csak több lenne belőlük. Nem tudom, kinek jó ez, de a magyar sosem arról volt híres, hogy bármennyire is érdekelte volna a környezete és annak rombolása.

  • 2017.10.27. at 15:42
    Permalink

    Az állam mindenképpen jól jár ezzel a tendenciával akár rövid (gyors és folyamatos bevétel az átírásnál/forgalomba helyezésnél) akár hosszútávon (2 évente kötelező műszaki, évente súlyadó, baleseti adó még ha ezek többsége az adózás sajátossága miatt nem túl nagy összeg)
    Illetve ugye tankolni is kell ezeket a gépeket, pályamatricát is veszegetnek rájuk, etcetc.

    Az már persze most látszik, hogy ha ezek a 10++ éves gépek letérdelnek, szó szerint ott fognak elporladni az utcán, mert javításra már többnyire nem lesz keret.

  • 2017.10.27. at 15:42
    Permalink

    Ez komolyan nem normális, hogy ennyi szart hoznak be. Tele vannak már az utak ilyen M-es N-es P-s levetett romokkal. Új autót alig látni köztük.

Vélemény, hozzászólás?