Alonsót még az ág is húzza – 32. lett az első Indy 500 edzésen

Ismét technikai hiba hátráltatta az egykori F1 bajnokot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kezdetét vette az Indy 500 programja az első edzéssel. Alonso és a McLaren azonban elégedetlenül zárta a tegnapot.

Ha május, akkor minden az Indy 500-ról szól az ínyenc autósport rajongók számára, hiszen már most elkezdődnek az edzések a május 26-án startoló versenyre. A futam körül ráadásul ismét a megszokottnál is nagyobb felhajtást generál Fernando Alonso és a McLaren nevezése. Korábban tartottak már egy hivatalos tesztet az indianapolisi pályán, ahol Alonso alatt már az első körére kigurulva, a szervizúton várt a technika ördöge.
Hirdetés
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy most egy kevéske kört azért tudott tenni, és így a „felfrissítő” szakaszt teljesítette, ami kötelező azok számára, akik régen ültek Indy autóban vagy évente csak egyszer az Indy 500-on indulnak. 50 kör után azonban elektronikai hiba miatt a McLaren Dallara-Chevyje megadta magát. Ez pedig azt is jelentette, hogy a nap végén a 32. helyen rangsorolták Alonsót a 36 fős mezőnyben. Leggyorsabb köre 360,753 km/h átlagtempójú volt, míg az edzéselső Will Power, szintén Chevrolet motoros autóval 369,738 kilométer/órával repesztett. A hét további részében minden nap pályára gördül a mezőny, aztán hétvégén megtartják az időmérőt. Az alábbi videóban pedig egy kis ízelítőt kaphatsz a hangulatból.
Itt pedig a mai eset!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?