280 km hatótávval jön a nagyobb akkus Nissan villanyfurgon

Itt 40 kWh-ás Nissan e-NV200

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Oslóban mutatták be a már 280 emissziómentes hatótávval kecsegtető, 40 kWh-ás akkumulátorcsomaggal szerelt Nissan e-NV200 furgont.


Nem sokkal a második generációs Leaf bemutatása után az e-NV200 haszonjárművet is feldobja a Nissan, méghozzá egy nagyobb, 40 kWh-ás akkumulátorcsomaggal. Így már 280 km NEDC-ciklus szerinti, tehát igencsak elvi hatótávot ígérnek a tisztán elektromos csomag- és személyszállítónak, ugyanakkor raktere nem csorbul, hiszen az akkumulátor mérete sem változik. Eddig csupán 24 kWh-ás akkupakkal volt elérhető az e-NV200, aminek furgonként 170, míg csapatszállítóként 167 km hatótávot ígértek gyárilag, noha ezen értékeket csak megközelítőleg tudta hozni. Utóbbiból egyébként beszerzett már a Magyar Posta és nemrég a Fővárosi Vízművek is, hiszen kevés jobb és legfőképp tisztább megoldás létezik a belvárosi fuvarozáshoz.
Hirdetés

Gareth Dunsmore, a Nissan Europe elektromos autóiért felelős vezetője hozzátette: „Nagyobb hatótávjával és nagyszerű raktér-kapacitásával az új e-NV200 tökéletes megoldás lehet a végső, belvárosi szállításokhoz és segíthet csökkenteni a sofőrök által kibocsátott széndioxid-szintet, főleg a város központokban.” A 110 km-rel több hatótávot ígérő, nagyobb akkupakkos e-NV200 már 2017 végén rendelhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:21
    Permalink

    Az tök jó, akkor csak naponta háromszor kell majd megálljak tölteni a napi fuvar teljesítéséhez! Feltéve hogy nem használok se klímát se fűtést és Bázakerettye felsőn vagy Apátfalván is találok majd töltőt. Taxinak viszont jó lehet a személy kivitel.

Vélemény, hozzászólás?