Tisztességes autós és akciódús mozi lesz az új James Bond

Itt az új James Bond film előzetese, nem fogunk unatkozni, az már biztos

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy halom érdekes autót gyűjtöttek össze az új James Bond mozihoz, persze egytől-egyig brit gyártásból. Az új film előzetese is tele van autózással, hát még a film milyen lesz...


Csőre töltve várja a premiert az új James Bond mozi, a No Time To Die. Daniel Craig-et vélhetően utoljára láthatjuk a 007-es szerepében, oda is csapnak az asztalra az új mozival. A történet szerint Bond már nyugalmazott ügynök és jól megérdemelt pihenését tölti Jamaicán, amikor régi CIA-s kollégája és barátja, Felix Leiter (Jeffrey Wright) fel nem keresi, hogy a segítségét kérje egy elrabolt tudós megmentésében. A szálak persze jóval bonyolultabbak ennél a rövid összefoglalónál, ismét töménytelen akcióra készülhetünk, a fordulatok és vészhelyzetek halmozására, amit persze Bond a film végére vélhetően kibogoz és a világ ismét megmenekül.
Hirdetés

Az új mozi fő gonosza Safin, akit Rami Malek alakít, őt leginkább a Bohém Rapszódiából fogják ismerni a legtöbben, de Christoph Waltz és Naomi Harris is feltűnik majd a filmben. A töménytelen akcióban, ahogy az lenni szokott, óriási szerepük van a járműveknek. A James Bond filmek megunhatatlan sztárja, az Aston Martin DB5 mellett feltűnik majd az eredeti V8 Vantage, az új Valhalla szupersportautó és a DBS Superleggera is, valamint a Land Rover legújabbja, a Defender. Ahogy az már az előzetesből is látszik, nem fogják kímélni a kocsikat, és a DB5 kémautó új fegyvereit is megismerhetjük, miközben alaposan összefirkálják vele egy csöndes olasz falu történelmi városrészét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?