Két koncepciót is visz a Mazda Tokióba

Izgalmas formákkal és technológiával készül a Mazda a Tokiói Autószalonra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan nyílik a japánok hazai autószalonja, így nem csoda, hogy a Mazda több koncepciót is visz Tokióba. A cég vezetője szerint egy új korszak veszi kezdetét.


A KODO formanyelv bejött a Mazdának, sokak szívét hódította meg a jelenleg futó paletta formavilága. Ezt a stílust igyekeznek elmélyíteni az újabb modellek, amelyekből egyelőre két koncepciót mutat majd meg a japán gyártó a Tokiói Autószalonon. Egyikük sziluettjéből jól kirajzolódik, hogy a 3-as vonalait hordozza, nagy valószínűséggel az új Mazda3 szériaközeli tanulmányautója rejtőzik az árnyékok mögött. A rendelkezésre álló információk alapján ebben a modellben mutatkozik majd be az új, Skyactiv-X névre hallgató öngyulladós benzinmotor is.
Hirdetés

A másik teaser fotó egy igen sportos külsőt mutat, amely mögött az RX-9 négyajtós változata bújhat és az RX-8 utódjaként érkezhet majd piacra. "A Tokióban látottak egy új korszak kezdetét jelentik a Mazda számára." - mondta a cég vezérigazgatója, Masamichi Kogai. "Fogunk mutatni egy koncepciót, amely dizájnjával és technológiájával fogja meghatározni a Mazda modellek következő generációját." - tette hozzá. A két tanulmányautón kívül a CX-8 is bemutatkozik, mellettük pedig néhány különleges modellt is bemutat a gyártó az október 27-én kezdődő Tokio Motor Show-n.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?