Villanyautód áramával is fizethetsz a parkolásért

Japánban a Nissan élményközpontjában a Leafet nem csak tölteni, meríteni is lehet, fizetésképpen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A mobilos parkolás is nagy innovációnak számított bevezetésekor, hasonlóan érdekes újdonság a Nissan visszatöltéses fizetési rendszere.

Az elektromos mobilitás egyik feltörekvő témája a visszatöltés. Több autógyártó is dolgozik azon, hogy villanyautóik képesek legyenek az akkumulátoraikba nem csak elektromos energiát tölteni, de azokból vissza is adni a hálózatba, ha a szükség úgy kívánja. Elsőre persze furcsának tűnhet az ötlet, hiszen miért is lenne szükség az egyik helyen feltankolt áramot a másik helyen leadni, ám előfordulhatnak például olyan esetek, amikor a megújuló energiaforrásból származó elektromosság teljesen megtölti az adott helyi hálózatot, és több nap- vagy szélenergia már nem fogható be. Később aztán megszűnhet az energia termelődése (például éjszaka), amikor viszont már jól jönne, ha előzőleg több energiát ki lehetett volna nyerni és főként el lehetett volna tárolni. Ilyen esetekben lehet például az elektromos autók telepeit tárolóként használni, amik aztán adott helyen és időben vissza tudják tölteni az elektromos hálózatba energiájukat, hogy addig se kelljen a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó elektromosságot használni.
Hirdetés
Pontosan ilyen feladatokat lát el a Nissan a Leaf modelljeivel, Japánban több helyi önkormányzattal is partnerségben állnak, hogy például természeti katasztrófa esetén, amikor sérül az áramellátás, feltöltött villanyautóik segítsenek áramot juttatni a háztartásokba. Az ilyen és ehhez hasonló technológiákat a márka a yokohamai Nissan Pavilion élményközpontban mutatja be, ahol már rögtön parkoláskor érdekességgel találkozhatnak a vendégek: igény szerint a hálózatba csatlakoztatott villanyautójuk visszatöltésével is kiegyenlíthetik a parkolás díját. Az így kinyert energia a Pavilion kávézójába kerül, amit a vendégek autóin kívül napelemek is árammal látnak el - a hagyományos áramhálózatba nincs is bekötve a vendéglátó egység.
Hirdetés
Persze izgalmasabb élményekkel is várja látogatóit a Nissan Pavilion, például a kiterjesztett valósághoz hasonló technológiát alkalmazva interaktív teniszmeccset játszhatnak a márka nagykövetével, a Grand Slam bajnok Naomi Osakával, vagy mehetnek egy versenykört egy Formula E autóval. A nemrég bemutatott Ariya crossovert viszont fizikai valójában is kipróbálhatják egy rövid kör erejéig. A Pavilion előtti Mobility Hubban a Nissan és a helyi közösség által használatra bocsátott közlekedési eszközök állnak, melyek megosztásos alapon működnek. Mindezzel, illetve egyéb környezetbarát megoldásokkal (például a villanyautók használt aksijainak utcavilágításba való beépítése) a Nissan szeretné megmutatni, hogyan képzeli a jövő közösségét, ahol az életvitel hosszú távon fenntartható. A Pavilion augusztus 1-jétől várja látogatóit Yokohamában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?