Rászállt a NAV az illegális autójavítókra

Járt már nem hivatalos autószervizben? A NAV már igen!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamis szoftvereket foglaltak le a NAV pénzügyi nyomozói egy rácalmási autószerelőnél, aki még működési engedéllyel sem rendelkezett.

Legyünk őszinték, bizonyára mindannyian találkoztunk már olyan autójavítóval, aki vélhetően nem rendelkezett minden engedéllyel. Az ilyen javítók számlát, így garanciát sem tudnak adni munkájukra. Becsületükön múlik a jótállás, s abban sem lehetünk biztosak, hogy érteni fognak az adott modellhez. Ennek ellenére nem elsősorban a kuncsaftok, hanem a hivatalos szervizek számára a leginkább kártékonyak az illegalitásban dolgozó műhelyek, hiszen komoly hátrányba hozzák a szabályok szerint játszókat. Most a NAV is rájuk szállt. Miként azt közleményük írja, a NAV közép-dunántúli pénzügyi nyomozói és Fejér megyei pénzügyőrei ellenőrzést tartottak egy illegális autóalkatrész-javító műhelyben, amely az interneten is reklámozta magát, holott még hivatalos működési engedéllyel sem rendelkezett. Az akcióban szaktanácsadóként a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesület munkatársai segítették a munkát. A helyszínen a nyomozókon és a pénzügyőrökön kívül adóellenőrök is megjelentek, és a munkavállalókat is ellenőrizték.
A nyomozók több millió forintot érő autódiagnosztikai szoftvert és licenc-díjas adatbázisokat foglaltak le. A jogsértő szoftverhasználattal elkövetett adóeltitkolás mértékének meghatározása még folyik. Az elkövetőknek költségvetési csalás mellett szerzői jogok megsértése miatt is felelniük kell.
Hirdetés
A járműipari programok többszörözése, másolása és azok felhasználása után (is) jogdíjat kell fizetni. Aki ezt elmulasztja, a jogdíjtulajdonosoknak okoz kárt, ezért szankcióra számíthat.
Aggódhatnak az ilyen adatbázisokkal, illetve programokkal jogszerűtlenül rendelkezők, ugyanis a NAV részéről a jövőben további hasonló ellenőrzések várhatók a jogdíjtulajdonosok- és a legálisan, jogdíjat megfizetve dolgozó autószervizek érdekeinek védelmében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?