Elkészült az első Mustang SUV, egy 54 éves példányból

Jelen állapotában bontóba való a koros SUV, de aki lát benne fantáziát, olcsón hazaviheti

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Akár ilyen Mustang is készülhetett volna, ha fél évszázaddal korábban tör ki az SUV láz, hamarosan viszont gyári változatban is megjelenhet az emelt hasú Mustang.

Már csak néhány hét kérdése és bemutatkozik az elektromos hajtású Mustang SUV, melyet néhányan a legendás név megcsúfolásának éreznek, de valószínűleg sok hívet szerez majd magának a zéró emissziós SUV. Jól időzítve, az új modell megjelenése előtt lett eladó ez az 1965-ös Mustang, amit egy Ford Bronco alvázra szereltek. Az egyedileg készült modell jelen állapotában nem túl kívánatos, ugyanis a Mustang nagyon rossz állapotban van: néhány helyen már átlátni a karosszérián, illetve küszöbből is csak mutatóban maradt. A beltér teljes összhangot mutat a külsővel, mivel az utastér is egy alapos felújítás után kiált.
Hirdetés
Az öreg SUV modellért az eladó átszámítva 1,2 millió forintot kér, bár az állapotát elnézve, erre még a többszörösét biztosan rá kell rákölteni, az esztétikán kívül pedig a műszaki állapot is erősen kérdéses, mivel több éve csak álldogál a különleges kreálmány. A tulajdonosnak érzelmi kötődése is lehet a négykerekűhöz, mivel a csodajármű Mustanco névre hallgat. A vásárlással nem csak egy különleges gépet, hanem egy remek terepjárót is szerez magának az új tulajdonos, tekintettel a tisztességes hasmagasságra és a tekintélyes első és hátsó terepszögekre. A modellben egyébként a Ford jelenje is benne van, mert a hamarosan érkező Mustang SUV mellett a Bronco név is feltámad.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?