Kérdezz most! Teszten az Audi A5 Coupé

Jelenleg épp az Audi A5 Coupét teszteljük, kérdéseitekre is válaszolni fogunk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkezett garázsunkba a legújabb Audi A5 Coupé. A teszthét elkezdődött, és arra is válaszolni fogunk, ami titeket érdekel vele kapcsolatban. Jöhetnek a kérdések, teszt hamarosan!


Kipróbálunk valami újat, az épp most érkezett A5 Coupé tesztautóról kérdezhettek. Hogy ne csak a mi nézőpontunkat olvassátok majd, arra szeretnénk válaszolni, ami benneteket érdekel a négykarikás kupéval kapcsolatban. Tesztautónk 2,0 literes TFSI motorja 252 lóerős, ezt a hazai importőr quattro összkerékhajtással fejelte meg és persze hétfokozatú duplakuplungos S tronic automataváltóval. Erre érkezett még az S-Line csomag és a pompás tangóvörös fényezés, amitől már az első találkozáskor remegett a térdünk.
Hirdetés
Az első benyomások alapján vezetni jó élmény. Borzasztó közvetlen, Sport módban a váltót minimum egy, de inkább két fokozattal alacsonyabban tartja, így a fordulatszám kellően magas, hogy a turbónyomásra ne kelljen várni. Mindig van tartaléka, a kétliteres turbó elégnek tűnik, nagyon fürge egy mindennapi kupéhoz hűen. Bent az S-Line csomagnak köszönhetően elég jól alkatra igazítható sportülések és egy olyan sportkormány fogad, amit legszívesebben soha nem engednék el. Szinte minden az A4-ből érkezik, így megvan a Virtual Cockpit is, amitől nagyon modern odabent. Ha bármire kíváncsiak lennétek, kérdésetek lenne, írjátok (e hír alá, kommentben)! A hamarosan olvasható részletes tesztben választ adunk mindenre!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 21:43
    Permalink

    Nyugodj meg csak a hülye kérdéseidre válaszoltam 😀 😀 😀
    Nem látod , hogy szerencsétlen kezdő és még nem tudja hogy ide full korrekt pontos cikket kell feltenni mert jönnek a bememobogyózott trollok mint te és szét trollkodják a helyet …. 😀

    Egyébként nekem most a Mercikre áll fel de nagyon Vw már nem pálya … de tudod nekem legalább valamire feláll nem úgy mint neked aki a kis pattanásos fejeddel és a nagy sörhasaddal kis tizenéves fiúcskák képére cibálod … 😉 😀 😀

  • 2017.10.27. at 21:43
    Permalink

    Kedves Autónavigátor!
    Nagyon jó ötlet, hogy az olvasóitok kérdéseire válaszoltok. Engem ami foglalkoztat a modelt illetően, hogy mivel a tesztautó egy 252 lóerős motorral van felszerelve quattro hajtással, milyen érzés vezetni? Kiknek ajánlanátok, hogy kupét vásároljanak és kiknek, hogy sportbackot? Milyen minőség jellemzi tekintve, hogy német prémium márka modellje? Milyen ár-érték arány jellemzi? Néhány konkurens esetleg összehasonlíthatnátok pár szóban. Köszönöm szépen! Jó munkát!

  • 2017.10.27. at 21:43
    Permalink

    3 kérdésem lenne: gyárilag van-e benne rokikártya-tartó a szélvédőnél, működik-e az indexkar, van-e benne kiemelt bárholparkolhatok gomb (extra méretű-e az elakadásjelző)

    Jól áll a szürke aszfaltnak a piros szín, főleg, ha kicsit túlhúzzátok a színeket.

  • 2017.10.27. at 21:43
    Permalink

    ACT ” Active Cylinder Management ”
    Nálunk AKTkép-nek hívják mint a te lógó bráner Avatar képed ami csak a VW konszernre áll fel le sem tagadhatod.

  • 2017.10.27. at 21:43
    Permalink

    Hát látszik rajtad hogy ADISTA vagy meg autista is.
    Amúgy ha fogalmad sincs hogy a jobb motoroknál ilyen is van:
    A henger képzeletbeli vonalával egy síkban van a főtengely vagy el van tolva? >>> ezt a mondatot szerintem te magad sem érted . Ami egyébként el van tolva az a te hülye fejed de nagyon … 😀
    az csak téged minősít mivel ömlik rólad a VW konszernes beképzeltség mintha mindentudó lennél.
    “egyliteres, turbós Ecoboost lesz kvázi az összes benzines, mind kétoldali változó szelepvezérléses, mind a blokkhoz képest eltolt főtengellyel készül a finomabb járás érdekében”—–most hirtelen csak ezt találtam:
    http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2016/12/03/itt_a_brutalis_kulonbseg_ford_es_opel_kozott/
    Kb téged minősít mint amikor a VWkonszernmérnök azt mondta a Skyactive Mazda kompressziójára hogy ez nem működhet.

    Na igen a Millerről csak annyit hogy Dig-s 1,2 Motor is ilyen volt, jól érted volt addig amig nem rájön mindenki hogy az Atkinson ciklus amit a Toyota használ az jobb.
    Ultra pff micsoda szar nekem attól a kézmosótól kiszárad a kezem:))))
    Mellékesen majd kiguglizod hogy melyik miller ciklusos.
    JA hogy nem is neked tettem fel a kérdéseimet mivel el van tolva az a te hülye fejed de nagyon, hanem a szerkesztőnek szóltak hogy legyen egy kis dolga. 🙂

  • 2017.10.27. at 21:43
    Permalink

    Amúgy van hengerlekapcsolás?>>> Amúgy nincs hengerlekapcsolás a jelen tesztben szereplő CYRB motornál mert azt csak a CVKB ultra széria kapja meg . >>> Mivel nem vagyok Adista fan ezért néha tévedhetek a CVKB 2.0 Tfsi Ultra sem tudja a hengerlekapcsolást . Jelenleg csak az 1.4 Tfsi/Tsi ACT ” Active Cylinder Management ” motorok tudják .

  • 2017.10.27. at 21:43
    Permalink

    [i]Na akkor: Milyen motor van ebben?[/i] >>> pont olyan amilyent beleszereltek , de látszik rajtad hogy autista vagy ezért leírom neked 1984 cm³ soros 4 hengeres fix lapátgeometriás megkerülőszelepes turbó , 185 kW (252 PS)/5000–6000 , 370 Nm/1600–4500 ,motorkód CYRB .
    [i]A henger képzeletbeli vonalával egy síkban van a főtengely vagy el van tolva?[/i] >>> ezt a mondatot szerintem te magad sem érted . Ami egyébként el van tolva az a te hülye fejed de nagyon … 😀
    [i]A mindkét oldali változó vezérlés mindkét oldalán mélységbe is tudja állítani a szelepeket vagy csak egyikbe vagy egyikben sem? [/i] >>> 21. században egy prémium gyártótól sértés lenne ha nem változó szelepvezérléssel szerelné a motorjait !! Szívó és kipufogó oldalon is variálható nyitás idővel és hosszúsággal .
    [i]Amúgy van hengerlekapcsolás?[/i]>>> Amúgy nincs hengerlekapcsolás a jelen tesztben szereplő CYRB motornál mert azt csak a CVKB ultra széria kapja meg .
    [i]Meg vitorlázó üzemmód?[/i]>>> Vitorlázó üzemmód pedig az automata váltó programja nem a motoré szóval ezt is benézted ….De igen tudja autópálya tempónál a motort lekapcsolni és vitorlázni ha a körülmények megfelelőek .
    [i]Kiegyenlítő tengely hány van benne?[/i]>>> Ki nem szarja le hány kiegyenlítő van benne … de válaszolok neked 2 fogaskerék hajtású kiegyenlítő tengellyel szerelt motor mint minden 4 hengeres motor a piacon .
    [i]Csak közvetlen befecskendezéses vagy szívócső is? [/i] >>> Kettős befecskendezésű motor ami annyit tesz hogy szívócső és hengerfejben is van befecskendező … a motor üzemi terhelésétől függően variálja a befecskendezést van hogy csak hengerfej, van hogy csak szívócső és van olyan terhelési fázis mikor mindkettő befecskendező üzemel …
    [i]VGT turbo-s vagy megkerülő szelepes vagy más?[/i] >>> VGT turbós motor az Audikban jelenleg nincs a legelső majd az új 1.5 Tfsi/Tsi motor lesz ami a jelenlegi 1.4 Tfsi/Tsi motort váltja …a tesztben szereplő CYRB motorkódú motor hagyományos fix lapátkerekes vízhűtésese megkerülőszelepes turbóval van szerelve . De ezt egy hülye is tudja nem értem te hogy nem tudod ezt 😉 😀 .
    [i]hengerfejbe “integrált” kipufogóleömlős?[/i] Ez egy igazán hülye kérdés mivel köztudott , hogy minden új fejlesztésű turbó benzinmotor már szinte csak integrált kipufogócsővel szerelt a rövidebb kipufogó gázáramlások miatt … tudod ettől kisebb a turbólyuk és élénkebb a gázreakció … 😀
    [i]Változó olajnyomást biztosít az olajszivattyúja? [/i] Nos mivel tudja a motorlekapcsolást vezérelni ” vitorlázó funkció” és a városi motorleállítás piros lámpánál állva …így a turbó védelmében elengedhetetlen az elektromos olajpumpa. Kérdésedre a válasz igen tudja az olajnyomást fenntartani álló motor esetén is … de tovább megyek képzeld a vízszivattyú is működik álló motornál … pl maradék hő elvezetéses fűtésrendszerrel szerelték fel …
    [i]Kérdezzek még?[/i] >>> Igen kérdezz bátran aztán majd én kérdezek tőled 😀

    Kérdésem a következő hozzád az Ultra motorcsalád melyik tagja szerelt Miller ciklusú motorvezérléssel és a 2 Miller ciklus körül melyikkel szerelték fel ?

  • 2017.10.27. at 21:43
    Permalink

    Na akkor: Milyen motor van ebben?
    A henger képzeletbeli vonalával egy síkban van a főtengely vagy el van tolva?
    A mindkét oldali változó vezérlés mindkét oldalán mélységbe is tudja állítani a szelepeket vagy csak egyikbe vagy egyikben sem? Amúgy van hengerlekapcsolás? Meg vitorlázó üzemmód? Kiegyenlítő tengely hány van benne?
    Csak közvetlen befecskendezéses vagy szívócső is? VGT turbo-s vagy megkerülő szelepes vagy más?
    hengerfejbe “integrált” kipufogóleömlős? Változó olajnyomást biztosít az olajszivattyúja? Kérdezzek még?

Vélemény, hozzászólás?