Lamborghini Fiura – Miura másolat bika V8-assal

Jól sikerült Lambo replika Amerikából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre többet hallani, hogy a V10-esnél kisebb motorral is várható Lamborghini a jövőben. A Fiura tulajdonos Archie ezen csak mosolyog.

Valami történhetett az Egyesült Államok közepén, olyasmi, ami fertőző Lamborghini-építő mániát idéz elő a férfiakban. Korábban számoltunk be a Wisconsin államban élő Ken Imhoffról, aki saját tervezésű Countach modellt fabrikált össze 10 év alatt a háza pincéjében, majd attól sem riadt vissza, hogy falbontással szabadítsa ki, illetve hozza felszínre a remekművét. Most Wisconsintól délre, a közvetlen szomszéd Illinois államban épült Lamborghini: Archie, az ezermester gyógyíthatatlan Miura-kórban szenved, de a bukszája nem elég vastag az eredeti példány birtoklásához, ezért Pontiac Fiero bázison, három év alatt megépítette kedvenc autója működőképes replikáját.

Ez első hallásra nagyon rosszul hangzik, mert Michigan tavat lehet rekeszteni gusztustalan, torzszülött, elfuserált Ferrari és Lamborghini tákolmányokkal, Archie azonban nem végzett fércmunkát. Szorgalmasan gyűjtögette a meglehetősen drága Miura alkatrészeket, és ügyelt a legapróbb részletekre is, így az üvegszálas karosszériával ékesített replikája például ugyanolyan kecses és hosszú, mint az olasz ikon. Dicséretes, hogy a belsőtér sem a Fiero elemeivel riogat, megvan a jellegzetes középkonzol, és a kormány mögötti két különálló műszer is, mindösszesen két dolog nem stimmel. A felnik kissé stílusrombolók, ám a konstrukció Achilles-sarka a motor, amely a Lambo selymesen muzsikáló V12-ese helyett a Corvette LS3 jelű V8-asa - persze, a hangja ennek sem rossz. Archie végül metálkékre fényeztette a könnyű karosszériát, és négykerekű gyermeke a találó Fiura nevet kapta a keresztségben, utalva a Fiero-Miura házasságra. Gratulálunk, szép munka!

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?