A színfalak mögött még érdekesebb a Ford v. Ferrari film

Jövő héten debütál a Ford v. Ferrari film, mutatjuk, hogy készült

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A filmek készítésének háttérmunkái mindig érdekesek, de a CGI korában egy kicsit kiábrándító is volt már jó pár alkalommal. Jó hír, hogy a Ford v. Ferrari jelenetei java részt valódiak.

Sok esetben a filmek készítése jóval izgalmasabb a kész mozinál, és mára kezd visszatérni a realitás olyan mértékben, mint régen volt. A CGI berobbanásának korában kezdtünk kiábrándulni a filmkészítésből, de ahogy a Star Wars epizódóknál tökéletesen észlelhető, a filmipar mára visszanyert egy hasonló varázst, mint előtte volt, azaz a realitást. A Ford v. Ferrari film debütálásáig már csak alig egy hét van hátra, de máris itt van két nem túl rövid videó a munkálatokról, és ez a kétszer kb. hat perc legalább annyira izgalmas, mint amennyire maga a film annak ígérkezik, sőt, talán még izgalmasabb is.
Hirdetés
Rettentő fontos részlet, hogy az autók igaziak, mármint nem eredeti Ford GT-k, de nem is számítógépes grafikák. Az autókat több jelentben is a főszereplők, Matt Damon és Christian Bale vezetik, persze csak a lassabb tempóval felvettekben. A magasabb tempós jelenetekben is ők ülnek az autókban, ám azok erősen preparáltak, nem ők vezetnek, csak a kormány mögött ülve lekövetik a bukócsöves fülkében ülő kaszkadőr pilóta mozgását. Több érdekes szerkezetet is használtak, van, hogy előtte, van, hogy mögötte ül a külső pilóta és messze nem csak gurulgatnak, rendes tempót mennek a döntött pályán és versenyautók kerülgetik. Egy másik jelenetben sűrített levegős ágyúval lőnek ki egy Ferrari karosszériát, de van, hogy egy jobbos kanyar kijáratánál ég két autó és a Ferrari nem tudja kikerülni, belefúródik a földből épített falba, mindenféle trükk nélkül. Benzinszagú és gumifüstös mozinak ígérkezik a Ford v. Ferrari, itthon Az aszfalt királyai címen kell keresnünk a mozikban november 14. után.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?