Spanyolországban izzasztják a szupertakarékos Volkswagent

Jövőre piacra léphet az 1 liter alatt fogyasztó VW XL1

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Martin Winterkorn tavaly jelentette be, hogy 2013-ban elkezdik kis szériában gyártani az XL1-et, most azt vizsgálják, miként bírja a forróságot.

Legelőször 2002-ben, akkor még Ferdinand Piëch uralkodása alatt mutatta be a Volkswagen az egyliteres autó elnevezésű hipermodern, kétszemélyes, akkor még szimplán stop-startos szivart, aminek továbbfejlesztett változatát a 2009-es Frankfurti Autószalonon már L1 néven, rendes hibrid hajtáslánccal állították ki. A 2011-es Katari Autószalonra pedig már XL1 lett a koncepció neve, s a dízelmotoros plug-in hibrid rendszernek hála fogyasztása 0,9 l/100 km, CO2-kibocsátása pedig alig 24 g/km lett. Ezt követően a mostani vezér, Martin Winterkorn még tavaly év végén bejelentette, hogy 2013-ban, igaz csak kis szériában, megkezdik az autó sorozatgyártását.
Hirdetés
Mindenesetre úgy tűnik, dolgoznak az ügyön, tavasszal még hóban teszteltek, most pedig Spanyolország napsütötte forróságában ellenőrzik a modell tulajdonságait, mely stílus szempontjából hű maradt a tanulmányhoz. Maradtak a sirályszárnyas ajtók, de eltűnt a hátsó kereket elfedő takarólemez, és felnikből is más típusokat használnak a teszteken. Az XL1 3888 mm hosszú, 1665 mm széles és 1156 mm magas utasterében - eltérően a kiindulóponttól - már egymás mellett ül az utas és a sofőr, az autó súlyát magnézium, kerámia, alumínium és karbonszálas műanyagok alkalmazásával sikerült 795 kg-on tartani, bár az borítékolható, hogy ha a sorozatgyártásban is ezeket használják, akkor csillagászati lesz a gép ára.
Az XL1 mozgatásáról 47 lóerős, 0,8 literes turbós kéthengeres dízelmotor és 27 lóerős villanymotor együttese gondoskodik, a kuplung nélküli hétfokozatú DSG-váltó a hátsó kerekekre továbbítja a hajtást. Tisztán elektromos üzemben az autó 35 km/h-s sebességet érhet el, e fölött a dízel egység is bekapcsolódik a hajtásba. A 0-100 km/h-s gyorsulás ideje 11,9 másodperc, a végsebesség elektronikusan szabályzott 160 km/h, bár ezek teljesítése mellett biztosan nem jön ki a gyár által mért 0,9 l/100 km-es fogyasztás. Persze ezek csak a tanulmány számai, pár hónapon belül remélhetőleg kiderül, mit tud végleges formájában az übertakarékos népautó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?