Spanyolország ünnepel: 65 éves lett az első SEAT modell!

Jubilál a SEAT 1400-as: 65 éves lett a márka első modellje!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

B.87-223 volt az első SEAT 1400-as rendszáma, és mai áron nézve, mindössze 705 eurónyi pesetát kellett kicsengetni érte.

1953. november 13-án indult be a SEAT 1400-as gyártása a spanyolországi Zona Francában. Kezdetben 925 alkalmazott segítségével, ma már meghökkentőnek számító, napi 5 autó volt a gyár kapacitása.
A Seat 1400-as egy elegáns négyajtós, orrmotoros, hátsókerékhajtású személygépkocsi volt, ami

alkalmas volt állami hivatalok autójának, vagy a tömegek szállítását végző taxinak is.

Maximális teljesítménye 44 lóerő volt, míg csúcssebessége 120 km/h-t ért el, a 48 literes üzemanyagtartály bő 400 kilométeres hatótávot adott, hiszen 100 km-en 10,5 litert fogyasztott.
Hirdetés

A kezdetet jellemző alacsony gyártási kapacitások ellenére – 1954-re mindössze 959 darab gépkocsi készült el -, a SEAT 1400-as modell jelentősen hozzájárult a spanyol márka gyors növekedéséhez. Mondjuk ehhez talán az is kellett, hogy időközben azért szépen nőtt a gyártási kapacitás: 1955-ben 3.000, míg 1956-ban már 7.000 Seat 1400-as gördült le a gyártósorról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?