Tudtad, hogy az első TT egy Ford volt, nem pedig Audi?

Jubileum: 100 éve mutatkozott be az első Ford haszonjármű, a TT

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a Ford Model T már közel 110 éves, haszonjármű változata, a Model TT csak 1917-ben, épp július 27-én mutatkozott be.


Henry Ford alighanem szeretett a számokkal (is) viccelődni. A világ első sorozatgyártású autójára, azaz a T Modelre épülő haszonjárművet, a mai kishaszonjárművek ősét 1917. VII. 27-én mutatta be. A TT Model pickupként és zárt áruszállítóként egyaránt elérhető volt, 1 tonnás terhelhetőségével postai kézbesítőként, iskolabuszként, tűzoltóautóként, de még üzemanyagszállítóként is használták.
Hirdetés
Az először természetesen az Egyesült Államokban bemutatott haszongépből 1917-ben mindössze 3 bemutatópéldány készült, sorozatgyártása 1918-ben kezdődött meg, 10 éves pályafutása alatt közel 1,5 millió példány látott belőle napvilágot, részint az angliai Manchesterben is.

A TT Model hosszabb és erősebb volt, mint a T Model, utasterében a vezető mellett egy utasnak is jutott hely. 2,9 literes (20 lóerős!) motorját természetesen a hűtőrács előtt tekerendő kurblival lehetett beindítani, végsebessége alapesetben 24, hosszított áttételezéssel 35 km/óra volt. Azok a vásárlók, akik kényelmesebb rugózásra vágytak, a tömör gumiabroncsok helyett hátra már modern, felfújható gumikat is rendelhettek. Voltaképp e modellből nőtt ki a személyautók és haszonjárművek piacán hazánkban is piacvezető Ford haszonkínálata, a legendás Transit, annak Custom, Connect és Courier kiadása, valamint a Ranger pickup.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?