Angol átalakítással kínálják a kifutott Ferrarit

Kahn Design tuningcsomag a már leváltott Ferrari 599 GTB-hez

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén váltotta le az F12 Berlinetta az 599 GTB Fioranót a Ferrari palettáján, a Kahn Design most ez utóbbihoz készített átalakító-csomagot.

Az optikai autótuning, azaz az egyedi átalakítás nem másról szól, mint a tömegből való kitűnésről. Ha pedig egy neves átalakító nevéhez fűződik a személyre szabás, az akár az autó piaci értékét is növelheti, de legalábbis arra mindenképp jó, hogy az adott példány a többinél érdekesebb legyen, azaz többen vegyék észre az eladósorba került példányt. Erről lehet szó a Kahn Design által átalakított Ferrari 599 GTB Fiorano esetében is, ugyanis egy mezei eladó példányról nem írna senki.
Az angol dizájnműhely állítólag alakított egy keveset a lökhárítókon - mondjuk tényleg olyan keveset, hogy az eltérések a sötét fotókon nem is láthatók. Az 599 GTB féknyergeit sárgára festették, egyedi, 22 colos, de eredeti Ferrari középső sapkás felniket szereltek rá, s állítólag szekvenciális váltóján is csiszoltak egy keveset. Motorja az eredeti, 6,0 literes, 620 lóerős V12-es, mellyel 3,7 másodperc alatt érhet 100, 11 s alatt 200 km/órás tempóra, és akár 330 km/órával is mehet.
Hirdetés
A leírás alapján Daytona barna bőrrel burkolt utasterű autó kapcsán a Kahn alapvetően két dolgot jegyez meg, bárki számára készít teljesen egyedi igények szerinti átalakítást, s ha valakinek a képeken látható tetszene meg, valamivel a hasonló GTB-k átlagára felett, 139 ezer eurórét megveheti a két korábbi tulajdonossal rendelkező, 41 000 mérföldet, azaz 65 ezer kilométert futott példányt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?