Felborult az Uber egyik önvezető autója

Karambolozott az Uber egyik XC90-ese, felborult az ütközéstől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Balesetezett a hazánkból már kivonult Uber egyik önvezető autója Arizonában. A személyszállító vállalat ennek ellenére a sofőr nélküli utaztatásban látja a jövőt.


Nagy erőkkel fejleszt az Uber Amerikában, az Európában is még több országban – nálunk már nem – működő személyszállító vállalat ráadásul önvezető autókkal képzeli el az utasok szállítását a jövőben. Ez már nem csak holmi ötlet, egész flottájuk van már Volvo XC90-ekből, amik valóban képesek önvezetésre, persze egyelőre nem teljesen. Csupán szeretnék, volt már balhé abból, hogy egyirányú utcába hajtott be szemből, most viszont balesetet szenvedett, elég csúnyát.
Hirdetés
Annyit azonban le lehet szögezni, amit a tempei rendőrség is kijelentett, nem az Uber autója volt a hibás, az mégis felborult a balesetben. Utast éppen nem szállított, de a sofőr mellett még ült valaki, jó eséllyel egy fejlesztőmérnök. Egyikőjük sem sérült meg, a sofőr nem tudta elkerülni a balesetet, ami éppen önvezető módban történt. Az Uber a baleset hatására egyelőre felfüggesztette az önvezető autók tesztelését Arizonában. Kaliforniából épp azért hozták át az önvezető Volvókat, mert az összes amerikai állam közül egyedül Arizona támogatja a technika ebbe az irányba való fejlődését, illetve fejlesztését.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?