Podcast távolságtartással: két Audiról és egy Daciáról

Karantén podcast: távolról, a piac távoli modelljeiről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A felfelé ívelő járványhelyzetben mi is home office-ban, már-már önkéntes karanténban dolgozunk, így távolról beszélgettünk, egymástól távoli szabadidő-autókról, a Dacia Dusterről és az Audi Q7 rögtön két verziójáról.

Leterhelt interneten keresztül, de videóval készítettük el aktuális podcast adásunkat, hiszen mi magunk is videón láttuk csak egymást, a város három pontjáról jelentkeztünk be a home office jól ismert eszközén, videóhíváson keresztül, hogy megvitassuk a piacon egymástól szintén távol álló modellekkel szerzett tapasztalatainkat. A legolcsóbb kompakt SUV-nak számító Dacia Dusterből az 1,0 literes, akár LPG-s után ezúttal a jubileumi széria járt nálam, míg András nemrégiben a konnektoros Audi Q7-est próbálta, Tominál pedig épp a 3,0 literes V6 TDI verzió vendégeskedik. Vajon melyikkel lehetünk elégedettebbek, a full extrásan is 6 millió forintos Daciával, vagy az alapáron is 21 milliós Q7-tel? Hallgassátok meg podcastunkat, akár futás, vagy út közben!
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?