Keveset szeretne bukni autóján? Vegyen Skodát!

Kategóriája legjobb értékőrzését ígéri a Skoda Rapid Spaceback

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem gyári lózung, hanem az autópiac-elemező EurotaxGlass véleménye, hogy kategóriája legjobb értéktartója lesz a Skoda Rapid Spaceback.

Hatalmas értékvesztéssel néz szembe az, aki új autót vesz. Minden autó esetében az első években a legjelentősebb az áresés, ám annak mértéke modellenként és piaconként eltérő. Az EurotaxGlass az új, minap tesztelt Skoda Rapid Spaceback kapcsán is elkészítette elemzését, s miként konkurensei között az Octavia is a legjobb árőrző, úgy a Rapid Spaceback is szegmense legjobbjának számít.
Hirdetés

Az Eurotax Németország, Spanyolország és Olaszország vonatkozásában nézte meg a kategória népszerűbb modelljeivel, a Ford Focusszal, a Citroën C4-gyel, a Renault Mégane-nal és a Kia cee'ddel együttesen a Rapid Spaceback ártartását. A vizsgált, 3 éves, 60 000 kilométeres futás után a Rapid Spaceback újkori értékének 41-47 százalékát fogja érni a számítások szerint. Az egyik legjobb, 46 százalékos értéket a Skoda második legjelentősebb piacán, Németországban érte el a Rapid Spaceback. Egy tavalyi felmérés alapján az Octavia Combi még jelentősebb, 3 év/90 000 km használat után is újkori árának 40-49 százalékát éri, s miként azt már írtuk, ezzel ugyancsak szegmense legjobbja. Meg kell jegyezni persze, hogy sem a Rapid Spaceback, sem az Octavia konkurenseként nem szerepelt a Volkswagen Golf, ami azért mindennél jobbnak ígérkezik ebben a versenyszámban (is).
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 14:31
    Permalink

    Jók ezek a felmérések. Nem olyan rég fejek hullottak a híres ADAC-nál felmérés hamisítás miatt. Persze nem azt mondtam, hogy itt is ez történik, de még a vak is látja, hogy bizonyos márkákat elég erÅ‘teljesen “nyomják”! Tolják minden egyes autós oldalon a VW-t és erÅ‘bÅ‘l akarják letolni az ember torkán. Bizonyos szempontból érthetÅ‘, mert végül is kis hazánk nagymértékben függ a németektÅ‘l, továbbá még is csak Európában vagyunk, akkor favorizáljuk az itteni autókat, de akkor is undorító ez az egész ebben a formában.

    Lassan oda jutunk hogy a Skoda is prémium autó lesz, mert über alles itt minden (nem rég olvastam utalást rá, hogy szinte Audi)
    Azért jó lenne ha mindenki tudná hol a helye!!

  • 2017.10.29. at 14:31
    Permalink

    Nézz már szét abban a szegmensben,az nagyon is jó arány.De vehetsz VW,aztán ha baj lesz vele,akkor ráfogják,az asszony rácsöpögtette a forró madártejet.Gondolom olvastad már ezt…De trollkodj tovább-látom megy…

  • 2017.10.29. at 14:31
    Permalink

    Aztán meg arcodra fagy a mosoly. Reálisan. De hát mindig kell, hogy legyenek hozzád hasonlók. Ettől vidám az életünk, mert jól esik a hülyeségeken kacagni. Megnevettettél.

  • 2017.10.29. at 14:31
    Permalink

    “Volkswagen Golf, ami azért mindennél jobbnak ígérkezik ebben a versenyszámban (is).”

    Mindig megmosolyogtatnak ezek az elfogult és reálisan nézve alaptalan megjegyzések.

Vélemény, hozzászólás?