Itt egy megoldás, ami megvédi a gumit a kátyúktól

Kátyúpara? A Michelin olyat mutat, ami után nem kell félni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Michelin felmérése szerint vannak országok, ahol annyira sok a kátyú, hogy az eladott abroncsok fele meg sem éri az elhasználás miatti cserét. Most olyat mutatott, ami megvédi a gumit.


A Michelinnek több függőben lévő megoldása is van már a defektmentes közlekedés elérésre. Ott van például a targoncákhoz már kapható levegő nélküli abroncsuk, ám most megmutatták, mivel készülnek a hagyományos autókhoz. Nem feltétlenül magára az abroncsra kell gondolni, kicsit beljebb mentek és a felnivel trükköztek. A Maxion Wheels csapatával közösen fejlesztették ki azt az alufelnit, ami megoldás lehet a hazánkban sem ritka kátyú okozta sérülések elkerülésére.
Hirdetés

Az Acorus nevű fejlesztés lényege, hogy maga a felni több részből áll, és a gumi, valamint a felni pereme közé kerül egy, az abroncsnál erősebb gumipánt. Ez kátyút vagy útszegélyt fogva képes deformálódni, így a kicsípéses sérülések, valamint a felni törése, deformálódása elkerülhető lenne. A felni elég összetett, így ha el is készül, vélhetően többszörös áron értékesítenék, mint egy hagyományos felnit. Ugyanakkor nincs kimondottan rá való abroncs, hagyományos gumikkal lehet felszerelni és kimondottan nagy felniméret mellett is képes megvédeni az abroncsot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.06.22. at 09:04
    Permalink

    Én inkább a felnit védeném a gumival szemben, mert a gyári könnyűfém felnik többszörösébe kerülnek, mint egy átlag gumi. Saját példám: a PUG308-ra a gyári alufelni 80e forint (semmi extra, alap 16″ Quartz néven fut), míg a rá való 205/55R16 Crossclimate csak 20e volt.

Vélemény, hozzászólás?