Májusban nyílik az Aston Martin hazai bemutatóterme

Kelet-Európa is nálunk vásárolhat Aston Martin modelleket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már csak kevesebb, mint egy évet kell várni és megnyílik a hivatalos Aston Martin márkakereskedés Magyarországon.

Legendás brit autógyár nyit márkakereskedést jövő tavasszal a Gablini Csoport közreműködésével. Az Aston Martin neve nem cseng ismeretlenül hazánkban, hiszen olykor felbukkan egy-egy példány az utakon, ám a magyarországi márkakereskedés megnyitása után biztosan megnövekedik majd a számuk.
Hirdetés
Ám az M3-as autópálya mellé tervezett 300 négyzetméteres bemutatóterem nem csak minket lát majd el a nemes brit luxusautókkal, ugyanis a környező országok, illetve néhány balkáni állam hivatalos képviseletét is innen végzik majd. Az új szalon megnyitását megelőzően a Gablini M3 egész 1800 négyzetméteres területe átalakul, több mint százmillió forintos beruházás során, hogy 2020 májusától már fogadni tudja az ügyfeleket.
Gablini Gábor elmondta, hogy az első évben 15 autó eladását tervezik, amelyhez az előértékesítés már idén ősszel megkezdődik. Egy évvel később már 20 autót szeretnének eladni, míg 2022-re 30 darab Aston Martin eladása a cél. „Egy új márka képviselete mindig örömteli és izgalmas feladat és az Aston Martin forgalmazásával egy új fejezetet nyitunk mind a cégcsoportunk életében, mind a hazai autókereskedelemben. Rendkívüli örömmel tölt el, hogy ez az ikonikus brit autómárka Magyarországon összekapcsolódik a Gablini névvel” - foglalta össze gondolatait Gablini Gábor a cégcsoport tulajdonosa.
Thomas Kiesele, az Aston Martin Europe elnöke azt is elárulta, hogy a márka tavaly összesen 1000 autót értékesített, idén pedig az első félévben 22 százalékos emelkedést mutatnak az eladások, szóval a Gablini Csoport terve reálisnak tűnik. Főleg, hogy hamarosan az Aston Martin is bemutatja a saját szabadidő-autóját, amellyel még több vásárlót csábíthatnak el, ám a gran turismókról sem akarnak lemondani, illetve a komoly sportautók is a kínálatban maradnak. Sőt, a versenysportban is új kihívások felé fordulnak, például a Hosszútávú Világbajnokság új „hiperautó” kategóriájába a Red Bull mérnökeivel karöltve tervezik a Valkyrie névre keresztelt szupersportautót, de még az F1-es szereplés is terítéken van. „Nagyon örülünk, hogy egy új üzleti lehetőség indul útjára Budapesten ennek a szerződésnek az aláírásával. Az első magyar viszonteladó márkánk iránti elkötelezettsége egyértelműen mutatja azt, hogy bíznak az Aston Martin jövőjében. 100%-ig biztosak vagyunk abban, hogy a Gablini Csoport tökéletes partner lesz a számunkra abban, hogy nagyra értékelt Aston Martin ügyfeleink számára kivételes szolgáltatásokat nyújtsunk” - nyilatkozta Thomas Kiesele, miután aláírták az Aston Martin Budapest márkakereskedés létrehozásáról szóló szerződést.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?