Svédországban teszteli új csúcsmodelljét a Mercedes

Kémfotókon a Mercedes G-osztály 4x4 új generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Északi-sarkkörön, extrém körülmények között hajtja a Mercedes a hamarosan debütáló 4x4-es modellt

Az Automedia kémfotósai kapták lencsevégre a tesztelés alatt álló Mercedes csúcsmodellt, a G-osztály 4x4 nevű csúcsát, avagy ismertebb nevén a G 500-as továbbfejlesztett prototípusát. A németek nem voltak szégyenlősek, hiszen az autóra csak elvétve ragasztottak álcafóliát, igaz a modell már a végső tesztelés fázisában tarthat, hiszen az értesülések szerint minden bizonnyal már idén év végén bejelentheti a márka hivatalosan is a 2023-as modellévre az G-osztály új csúcsmodelljét.
Hirdetés
Egyelőre kevés információ áll rendelkezésre arról, hogy milyen erőforrás kerül a motorháztető alá. Egyes híresztelések szerint a modell megkapja az AMG szériából ismert motort, míg más források szerint "csupán" a G 500-as erőforrása fogja hajtani az új Mercedest. Abban viszont a legtöbben egyetértenek, hogy 4 literes V8-as motor hajtja majd, de a végső teljesítménye egyelőre kérdéses.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.02.17. at 16:08
    Permalink

    Tényleg ilyen lyuggatott vaslemez lesz hátul a lökhárító alatt? Egészen groteszk a túlméretes kerekeivel, meg az égbe emelt kasztnival. Nem lehet, hogy csak egy új hajtásláncot tesztelnek a régi kasztniban?

Vélemény, hozzászólás?