Peugeot kombi 250 lóerővel?

Kémfotón a Peugeot 308 SW GTi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy fest, izomkombit készít a Peugeot. A 308 SW GTi orrába akár 250 lóerős turbómotort is csavarozhatnak.

A Peugeot a lehető legtöbb bőrt le akarja és le is fogja húzni a második generációs 308-asról, s olyan ligában is támad az Év Autója 2014 cím egyik várományosával, ahol csak kevesek fociznak. Hogy vélhetően lesz szedán, s hogy a ferdehátúból lesz GTi, azt eddig is tudtuk, miként azt is, hogy rövidesen jön az SW, a hatalmas rakterű kompakt kombi. A legfrissebb pedig az, hogy ebből a hatalmas rakterű SW-ből is készülhet GTi - a kémfotók legalábbis erről tanúskodnak.
Hirdetés

Az izomkombit téli teszt közben kapták lencsevégre. Motorja természetesen az az 1.6 THP, ami megannyi típusban dolgozik, s ami az RCZ R-ben 270 lóerőt teljesít. A 308 GTi-kben 250 lóra becsülik a teljesítményét (s majd a későbbiekben a még ütősebb R kivitel lehet 270 lóerős). A kerék 19 colos, a feszesebb hangolású futómű valamicskét ültetett, a kormány és a fék is módosított. Premier 2014 végén, 2015 elején.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?