12 perc csapatás Los Angelesben: Gymkhana 7

Ken Block Mustanggal veret a Gymkhana 7-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eddigi legdurvább és egyben leginkább egyedi autójával eddigi legkomolyabb mutatványait hozza Ken Block a Gymkhana 7-ben.


Összkerékhajtású, teljesen egyedi építésű, Hoonicorn névre keresztelt 1965-ös Ford Mustanggal veret Ken Block a Gymkhana 7-ben, azaz a Hoonigan című vidóban. Maga az autó nem újdonság a rajongóknak, hiszen az már november 1-jén bemutatkozott a SEMA Motor Show alkalmával. A veteránautó motorja 6,7 literes "small block" V8-as, karburátoros benzinadagolással, 845 lóerővel és 975 Nm nyomatékkal.
Hirdetés

A látványos, vérprofi mutatványokat felvonultató 12 perces film különlegessége, hogy kizárólag GoPro kamerákkal készítették, lezárt nagyvárosi utcákon - nem tudni, hogy hány gumi elfüstölésével. Ha van 12 perced, nézd végig! Mondjuk a műre adható egyetlen kritika, hogy talán fele ilyen hosszú filmecske is elég lenne, Ken Block az agyakban úgyis tovább pörög.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?