Megvillantották minden idők legdurvább Lexusát

Képen a japán bajnokságra készülő Lexus LF-CC

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lexus LF-CC a 2012-es év autószalonjainak a sztárja volt, de azóta sok szó nem esett róla a Toyota és a Lexus sajtóeseményein. Ezúttal a standoktól jócskán eltávolodva, bemutatták legdurvább, versenyzésre szánt változatát.


Bár sok információt nem árultak el róla, a Lexus LF-CC versenyautó a 2014-es szezonban debütál a japán GT-sorozat futamain. A kétajtós Lexus kupé, amelyet a tavalyi párizsi autószalonon lepleztek le az újságírók és a nagyvilág előtt, a szigetország Super GT 500 elnevezésű kupájában vesz részt jövőre. Annak az SC 430-asnak veszi át a helyét, amely hosszú időkön át szolgálta a márkát a versenysportban. A Super GT bajnokságban a Lexus kétszer hódította el az első helyet. Először bemutatkozáskor 2006-ban, majd 2009-ben. Mindkét szezonban az André Lotterer és Juichi Wakisaka alkotta páros vezette a kocsit.
Hirdetés
A versenyautóban az LF-CC finom és elegáns stílusát teljesen elnyomják az aerodinamikai, illetve a hűtést szolgáló elemek. A kocsi első tesztjei a napokban zajlanak Suzukában. A versenyautó teljesítményéről nem közöltek adatot, de az biztos, hogy erősebb a jövendőbeli (talán 2015-ben piacra kerülő) 300 lóerős hátsókerekes hibrid kupénál, amelyből a legfrissebb pletykák szerint akár kabrió is készülhet majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?