Megvannak a legújabb, legkisebb Toyota SUV hazai árai

Kereken egymillióval több pénzed kell legyen, ha SUV-t szeretnél a Toyota Yarisból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hogyan kaphatunk SUV-t a Toyota Yarisból? Ha egymillióval több pénzünk van rá, akkor mostantól simán, a felára ráadásul igazából nincs is ennyi. Mutatjuk, miként alakul a matek!

A tavaly tavasszal debütált, az Év Autója díjjal is kitüntetett negyedik generációs Toyota Yarison és annak TNGA GA-B platformján alapuló Yaris Cross immár a hazai piacon is elérhető. A Yarisnál 24 centivel hosszabb, így 4,18 méteres, de azonosan 2,56 méteres tengelytávra épülő, 3 centiméterrel növelt hasmagasságú SUV túlnyúlásai elöl 6, hátul 18 centiméterrel gyarapodtak, így utas- és csomagtere is tágasabb. A karosszéria 9 centiméterrel magasabb és 2 centivel szélesebb is, ám mindezt, valamint a divatosabb SUV megjelenést bizony meg is kell fizetni. Míg Yarist már 4,99 millió forinttól kaphatunk, Yaris Crosst kereken 1 millió forinttal magasabb összegtől, azaz 5,99 millió forinttól. Míg azonban a Yaris alapmotorja 1,0 literes, a Yaris Crossé már 1,5 literes, 125 lóerős, ám szintén háromhengeres (az a motor, amit a Corolla Sedan is megkapott).
Hirdetés
Azonos motor és felszereltség esetén már csak 860 ezer forintos felár látható a Yaris Cross esetén. A világbajnok, 40%-os termikus hatásfokú 1,5-ös motoron alapuló Hybrid itt is elérhető, akár i-AWD rendszerrel, azaz a hátsó kerekeket hajtó villanymotorral is, amivel a rendszerteljesítmény ugyan nem nő, továbbra is 116 lóerő. Ha a hibrideket vetjük össze a Yarisszal, a Yaris Cross felára már csak 710 ezer forint. A Yarisból ismert fejlett sofőrsegédek sora és akár a kéttónusú fényezést adó Premier Edition vagy a fokozottan szabadidő-autós Adventure egyaránt elérhető már a hazai piacon is. Az összkerékhajtású, hibrid, JBL hifis és Premier Edition csúcs Yaris Cross listaára 11,34 millió forint, a hátsó hajtásért ugyanis kereken 1 millió forintos felár fizetendő.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?