Kifésülik a Superb ráncait, egy-két változást már láthatunk is

Készül a Skoda Superb frissítése, lekapták a hanyagul álcázott tesztautót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eljött az ideje annak, hogy a Skoda Superbet kissé gatyába rázzák, a csehek nagyautójának friss arcát most kémfotókon láthatjuk.


Eljött az ideje annak, hogy a harmadik generációs Skoda Superb egy kicsit frissebb arcát mutassa, ez mér készül is, vagy már teljesen elkészült, ahogy a kémfotók mutatják. Lekapták az egyik gyéren álcázott példányt, amin így tisztán láthatjuk az új, végre teljesen ledes fényszórók vonalát, valamint az új hűtőrácsot is. Az első lökhárítón még van némi álcázás, amit a maszk alatt láthatunk, de még mellé is benyúlik, takarva ezzel a lámpa és a maszk találkozását, a kínai levédetési fotókon pedig már azt is láthatjuk, hogy a két alkatrész között többé nem lesz fényezett felület.
Hirdetés

Hátul is változnak a lámpák, közöttük pedig szintén látni még egy álcázott sávot, ami egy króm csíkot takar. Oldalról változatlan lesz, mivel egy időszakos frissítésen nem változtatnak a karosszéria főbb elemein, akkor ugyanis a töréstesztet is meg kéne ismételni, ami túl magas költségekhez vezetne. További érdekesség a dupla kipufogó, ami korábban a 2.0 TSI-é volt, vagyis ezek szerint sikerült megoldani a 280 lóerős benzinmotor károsanyag-kibocsátását és visszatérhet a kínálatba. Vélhetően belülről is változik valamelyest a Superb, nem tévedhetünk nagyot, ha a Scala részleteit képzeljük bele esetleg egy új multimédiás fejegységgel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?