Márkaszervizbe vitték a 20 éves, futásmentes Opelt

Készül első útjára a 20 éves Opel Astra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Peregnek a dobok, hiszen 4 hét múlva útra kel az első Opel Astra. A 20 éves példány megkapta vérátömlesztését, hogy gond nélkül térhessen vissza szülőföldjére, Szentgotthárdra.


Miként arról már hírt adtunk, március 12-én útra kel az első, 1992. március 13-án legyártott Opel Astra, melyet az elmúlt két évtizedben a budapesti Közlekedési Múzeum (hivatalos nevén Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum) a kupolatermében őrzött. A kilométerórájában mindössze 18 km-t mutató első Astra - mely egyébként egy 1,6-os, 75 lóerős alapverzió - első métereit Antall József által tette meg, azóta pedig ipartörténeti emlékként állt a kiállítóteremben.
Most azonban hazalátogat, Budapestről Szentgotthárdra indul, hogy idén március 13-án, azaz 20 éves születésnapján a szentgotthárdi gyár udvarán álló másik korabeli példánnyal és persze az Opel ősszel induló flexibilis motorgyárával, valamint újságírók, politikusok és az Opel dolgozóinak garmadájával randevúzzon. A nagy utazás során az Astrát állítólag az Opel azon dolgozói fogják hajtani, akik a gyártósorról való legördülésénél is jelen voltak. Az üzembiztonság érdekében a már youngtimer korú, de az utcakép részeként még ma is ismerős Astra természetesen teljes szervizelést is kapott nem máshol, mint a 2011-es vevőelégedettségi eredményei és értékesítési teljesítménye alapján az Opel Magyarország Minőségi Márkakereskedőjének választott gödöllői Opel Gaálnál - mely vélhetően a legavatottabb műhely a korosabb Opelek terén.
Hirdetés
Az első Astra most először járt szervizben, s noha ránézésre hibátlan állapotban volt, a biztonságos közlekedéshez bőven akadt rajta átnézni való. Fékrendszerében például a levegő páratartalmától "nedvesedett" fékfolyadékot cserélni, a fékpofákat, fékbetéteket, munkahengereket ellenőrizni kellett. Utóbbiakkal tehát biztos a megállás, az új akkumulátorral pedig az indulás, s hogy a kettő között is minden rendben menjen, a motorban endoszkóppal még a hengerek belsejét is ellenőrizték, hogy nincs-e bennük rozsda vagy bármilyen egyéb idegentest - nincs, és nem is volt. Így aztán négy hét múlva, március 12-én üzembiztos állapotban kelhet útra az első Astra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?