Genfben pódiumra állt a Toyota Corolla GR Sport és Trek

Két Corolla különkiadást is hozott a Toyota a Genfi Autószalonra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már a hazai szalonokba is szállingóznak az új Toyota Corollák, Genfben pedig azt is megmutatta a Toyota, melyek lesznek a legvagányabb kiadások. Igaz, a remény megvan még egy valóban sportos csúcsmodellre is.


Alig a nemzetközi menetpróba után már hazánkba is érkezett tizenkettedik generációs Toyota Corolla, az előrendelés már folyik, a valódi piaci bevezetés azonban áprilisban lesz. Tavaly a magánvásárlóknál az ötajtós és kombi elődmodell Auris, valamint a Corolla a szegmens második helyén végzett, idén viszont a teljesen új generációtól akár az első hely is lehetséges. Az új Corolla ugyanis – ötajtós és kombi esetén – már kétféle hibrid hajtáslánccal is kapható, az új generációs 1,8-as hibrid pedig már a korábbinál jóval nagyobb, nem mellesleg a középkategóriát idéző 2,7 méteres tengelytávra épülő Corolla szedánban is elérhető.
Naná, hogy az új Corollák, mint a márka legfontosabb modelljei, a Genfi Autószalonon is főszerepet kaptak, ráadásul két különkiadással is pódiumra álltak. Az egyik a Touring Sports kombin alapuló, a világ egyik legjelentősebb kerékpárgyártójaként évente 1,5 millió kétkerekűt értékesítő Trek kerképárgyártóval közösen megalkotott Corolla Trek kiadás. Nem csak körbeműanyagozásával, 2 centivel emelt futóművével is mutatja a csakis hibrid (1,8-as és 2,0 literes egyaránt) elérhető Corolla Touring Sports Trek Edition, hogy az aktív életmódot kedvelőknek készült. Ha valaki ilyen, egyebek mellett egyedi 17 colos alukerekekkel, LED fényszóróval, kéttónusú kárpitozással és beltéri fadekorral szerelt Corollát szeretne, várhatóan augusztusig kell várnia rá. A Toyota és a Trek kerékpármárka együttműködése szerint a Corolla Trek lesz a Trek által szervezett Trek-Segafredo World Tour versenysorozat férfi és női csapatainak kiszolgáló járműve az európai futamokon.
Hirdetés

A sportvonal a másik Corolla-újdonságnál, a GR Sportnál is megvan, igaz, itt már az autózás világára, egészen pontosan a Toyota Gazoo Racing örömautózás iránti elkötelezettségére koncentráltak. Ez azonban nem hatott ki a műszakiságra, ahogyan a tavalyi Párizsi Autószalonon megismert Yaris GR Sport, a Corolla GR Sport is csak optikai csomagot jelent, s az 1,8-as és 2,0 literes hibrid hajtásláncokhoz lesz rendelhető, de mindhárom karosszériaváltozat esetén elérhető lesz. A kínálat felső felére jellemző felszereltségekből összegyúrt GR Sport ellátmány leginkább a sötétre krómozott hűtőmaszkról és a mélyebbre húzott első-hátsó szoknyáról, valamint a küszöbtoldatokról lesz felismerhető; egyedi hátsó lökhárítóját diffúzorosnak mondják. A kerekek itt 18 colosak, a hátsó ablakok sötétítettek, a LED fényszórók pedig kéttónusú szürke betétet kapnak. A beltérben fekete bőr/szövet kárpitozás a meghatározó, de opcióként teljes bőr kárpitozás is kérhető. A műszerfalat, a kormánykereket és a váltókart fekete-vörös varrás díszíti. A GR Sport Corollák várhatóan a jövő hét elejétől lesznek elérhetők.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?