Eltűnik a Suzuki Splash. Vagy az Alto? Inkább utóbbi

Két év múlva Esztergomból támad a Juke-rivális Suzuki

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Túl sok a kicsi Suzuki, ezért közös utódot kap az Alto és a Splash. A Swift 4x4-gyel és ötajtós sportverzióval gazdagodik, az SX4 utódját 2015 márciusától gyártják majd Esztergomban.

Zajlik az élet a Suzukinál (is): a brit Autocar magazin értesülései szerint a racionalizáló japánok közös utóddal búcsúztatják majd az Alto és a Splash jelenlegi generációját. Ennek az új modellnek a gyártása jövőre startolhat Thaiföldön, s egyelőre csak annyit tudunk róla, hogy helykínálatra Splash, fogyasztásra Alto lesz. Na nem név szerint, mert az Alto szó magasat jelent... A Regina tanulmány lett volna az előfutár? Rövidesen kiderül.
A Swifttel kapcsolatos friss infó, hogy a félidős, még az idén esedékes facelift során összkerékhajtású változat is megjelenik a kínálatában (normál és offroados, de legalábbis crossoveres köntösben), továbbá a Swift Sport már nem csak három-, hanem ötajtósan is a boltokba kerül.
Hirdetés
A legérdekesebb tán, hogy míg az S-Cross SX4 mindjárt megvásárolható, 2015 tavaszán az aktuális SX4 követőjeként új kisméretű, fiatalos, dinamikus crossovert is hoz a Suzuki. A Nissan Juke és a megannyi egyéb rivális sikerein felbuzdulva, valamint az S-Cross kurtított padlólemezén. A mostani SX4 jövő év végéig marad - esztergomi - gyártásban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 02:17
    Permalink

    Egy kicsit összekeverték a dolgokat, nem egyszerű követni. Szóval hamarosan kapható lesz az S-Cross, aminek nem ez a neve, mert ez csak a tanulmány neve volt. A neve SX4 lesz, de megmarad a régi SX4 is. Az új (legalább) eggyel magasabb kategóriás lesz. Aztán 2014 végén megszűnik a régi SX4 és jön az új “SX4 utód”, aminek nem tudom mi lesz a neve. Nem egyszerű, jobb lett volna, ha a most bevezetésre kerülő SX4-nek az S-Cross nevet adják.
    Azt nem tudom, hogy 4×4-es Swiftre lesz-e kereslet, mindenesetre ilyen kis kategóriában nem nagyon volt/van összkerekes, atlán csak a Fiat Panda. Akár be is jöhet a számításuk.

Vélemény, hozzászólás?